A gyerekek látják a szellemeket

Már biztosan te is hallottál róla, hogy a kisgyermekeknek 7 éves korukig nyitva van a 3. szemük. Ez azt jelenti, hogy érzékelik, pontosabban látják is a szellemeket és más entitásokat. Valóban igaz, hogy a gyerekek látják a szellemeket, viszont minden kisgyereknél változó, hogy hány éves koráig.

Mindenki úgy születik le ebbe a fizikai testbe, hogy a fizikai viklágon kívül még képes érzékelni az asztrális világot is, vagyis valóban igaz, hogy a gyerekek látják a szellemeket. Utána jönnek a szülők és az iskola és ez a csodálatos képesség bezárul. Ez az időpont viszont már gyerekenként változó. Van, aki 2-3 éves koráig látja a szellemeket, van, aki 6-7 éves koráig, de a 7 éves periódus végén, vagyis 7 éves korban a legtöbb esetben becsukódik a harmadik szem.

Természetesen addig sem minden gyerek és nem biztos, hogy a nap 24 órájában lát szellemet. Ez minden kisgyereknél más. Azonban én a gyermekkort két részre bontanám:

1. 0-1,5 éves korig, mikor a gyermek még nem igazán kommunikál

Ekkor még csak sejthetjük, hogy kisbabánk szellemet látott. Ilyen jelek:

egy pontra néz és keservesen sír, nem tudjuk megvigasztalni – ekkor valószínűleg valamilyen ijesztő dolgot lát, hiszen az asztrális síkon rengeteg rémisztő entitás tartózkodik

a vállunk fölött átnéz és kacag, gagyog – ilyenkor emberi kinézetű szellemet lát, gyakran elhunyt rokonát

a szobában tekintetével követ valamit, amit mi persze nem látunk

Vannak ennél durvább esetek is, mikor egy rossz, vagy tökéletlen szellem direkt ijesztgeti a kicsit, vagy rosszat akar neki – ilyenkor éjszaka fulladásos, köhögéses rohamok kísérik a szellem látogatását. Ez persze nem gyakori, de előfordulhat. Az oka, hogy a rossz szellem “ráül” a baba mellkasára.

Ha nagyon bátrak vagyunk, megoldhatjuk a problémát úgy, hogy éjjel csukott szemmel, félelem nélkül átmegyünk a gyerekszobába (ez nem olyan könnyű ám, ahogy most gondolod) és megvárjuk, míg csukott szemünk előtt megjelenik a démon. Ha nem érez rajtunk félelmet, akkor valószínűleg odébbáll – ha ez nem sikerül, ajánlatos szakembert hívni. Sok szülő nem is sejti, hogy a gyermek éjjeli fulladása hátterében szellem áll – természetesen mindenki asztmára vagy kruppra gondol.

Nagyon gyakran előfordul, hogy a kisbaba szobájában mozognak a tárgyak, villog a világítás. Ilyenkor legtöbb esetben az elhunyt nagyszülő, rokon jelzi jelenlétét.

2. 1,5-7 éves korig – ekkor a gyermek már el tudja mondani, mit látott

Jelek:

– a gyermeknek vannak “láthatatlan” játszópajtásai – nevükön is nevezi őket, kommunikál, játszik velük

– éjjel szellemeket lát a szobájában és megrémül

– látja meg nem született testvérét és kommunikál vele

– estefelé a házban szellemet lát és nem megy be a szobába, míg az “el nem megy”

– vállunk fölött átnéz és nevén szólítja a szellemet

Ha egy szülőben tudatosul, hogy gyermeke szellemet lát, a szülő legtöbb esetben “infarktust” kap. Én azt mondom, nem kell megijedni. A gyermek későbbi hozzáállását a szellemvilághoz nagyban befolyásolja a szülő reakciója. Ha a szülő fél a póktól, valószínűleg a gyerek is fog. Ha a gyerek azt látja, hogy anya fél a szellemektől, ő is félni fog.

Az én kislányom, kb. 3 éves koráig gyakran mondta, hogy szellemet lát. Ilyenkor szerintem a legjobb módszer, ha beszéltetjük a gyereket. Kérdezzük meg tőle teljes nyugalommal, hogy kit lát, hol van, hogy néz ki, mit csinál? Ne legyünk meglepve, ne lássa, hogy idegesek vagyunk – legyünk természetesek! NE FELEDJÜK – NEKI TERMÉSZETES, HOGY LÁTJA A SZELLEMET. Nagyon gyakran előfordul, hogy a kisgyermek, aki 7 éves kora előtt gyakran látott szellemet, kamaszkorára nem is emlékszik ilyen eseményre, törlődik a tudatából az élmény.

Tartsuk szem előtt – ha mi nem félünk, a gyermekbe sem fogjuk a félelmet táplálni. Természetesen előfordulnak olyan sorozatos események is, amely alapján gyaníthatjuk, hogy a gyermek a házban rossz szellemet érzékel, aki már élhetetlenné teszi a család és a gyermek napjait. Ebben az esetben szakembert kell hívni, aki a szellemet elküldi.

 

193 hozzászólás a(z) “A gyerekek látják a szellemeket” bejegyzéshez

  1. Szia! Én még viszonylag fiatal vagyok. 11 éves. És nagyon szégyelni való dolog “történt” velem. Már láttam 1-2 misztikus fikmet, és elkezdtem félni, egyszer beteg voltam, szüleim szobajában aludtam, aztán kezdtem félni (persz előtte is) a szellemektől. És már azóta elmúlt több mi t egy év. Talán lassan kettő is. És még mindig ott alszok (néha) egyszerűen félek. Borzalmasan szégyellem, és tudom ez nagyon nem tesz jót. Nem kéne egy ilyenkorú gyereknek a szüleivel aludnia. De egyszerűen annyira olyan érzésem van ,hogy esténként valaki van az ágyamnák ,hogy az már elviselhetetlen. Persze szüleim azt mondják, nincsenek szellemek, nyugodjak meg. It vannak egy-két szobára. Már egy fél éve van egy kiscicánk bent a lakásvan. Pár napja vele alszom. És azt veszem észre ,hogy biztonságban érzem magam jobban. Kérlek írj. Szerinted van ilyen állatokkal kapcsolatod dolog is?

    • Kedves Panna!
      Semmi szégyellni való dolog nincs abban, ha egy kisgyerek fél. Persze, nem jó, ha ijesztő filmeket nézel, de valóban lehet az is az ok, hogy nem csukódott be rendesen a harmadik szemed és valóban van szellem a lakásban, akit érzékelsz. Mindig gondolj arra, hogy nem tud bántani téged. Mikor leszülettél, kaptál magad mellé egy őrangyalt is, akit igaz, hogy nem látsz, de míg élsz, nem mozdul el mellőled. Szóval, ha félsz, akkor csak kérd meg, hogy legyen itt veled és védjen meg – Ő pedig megteszi. De ezeket a segítségeket mindig kérni kell, mert csak akkor fog segíteni.
      Ha megnyugtat téged, hogy a cicával alszol, akkor aludj vele, mert a macskák mindig érzékelik a szellemeket – tehát ha a cica nyugodt, akkor minden ok, nincs ott senki.
      Ha mégis félnél, akkor meg menj át nyugodtan anyuékhoz aludni, én is ezt tettem kiskoromban. Kit érdekel, hogy ki mit gondol? Addig aludj nyugodtan anyuéknál, míg nem kezdenek udvarolni a fiúk. Később a szülők helyett majd velük alhatsz 🙂 Csak hogy ne félj.
      Szeretettel:
      Timi

  2. Üdvözlöm!
    Velem is tortent mar hasonlo eset. Egyik ejjelen bekesen aludtam, amikor egy eroteljes hang szabalyosan es erezhetoen a fulembe sugta a nevemet, majd arra riadtam fel, hogy egy erolteljes utessel illette valaki az allkapcsomat. El sem akartam hinni, nagyon megremultem. Masnap betudtam egy rossz alomnak, am amikor a tukorbe pillantottam, egy 4cm keruleti es atmeruju lila foltot pillantottam meg az allkapcsom bal oldali reszen. Borzalmasan megremultem, mondanom sem kell, a beszamolom utan a csaladom tobbi tagja betudta elmegyengesegnek, es viccesen tovabb leptek. Azota alig tudok elaludni a szobamban, a kiskutyam amig velem aludt a sarokba tekintett sokszor, kulonosen hajnal 3kor. Nem vagyok nyugodt a szobamban, es nem surun tudok nyugodtan aludni, mondhatni felelemben alszom el es elterelem a gondolataimat. A parnat a fejemre rakom. Szabalyszeruen retteges fog el, amikor lekapcsolom a villanyt. De nem bant, es nem tortennek furcsa dolgok, csupan ez az egy volt es a felelemerzet. Amikor mashol alszom(baratno, barat, csalad, hotel, barmi…), elkepesztoen nyugodt allapotban szenderulok el. On szerint ez mit jelenthet?

    • Kedves Kata!
      Nem egyedi eset, ami Önnel történt – és nem bolondult meg :). Az történt, hogy egy erős energiával rendelkező szellem (aki nem jóindulatú), próbált Önnel kommunikálni, de nem sikerült, mivel Ön nem látta és nem hallotta Őt, ezért a szellem felmérgelte magát és azért ütött. Ehhez az ütéshez sok energia kell a szellemnek, tehát ez a valaki már régóta a földi síkon van. Az ilyen szellemek gyakran gazdatestet keresnek maguknak, akit megszállhatnak és az ő (vagyis az Ön) segítségével újra élvezhetik a földi örömöket – mint például az ivás, evés, kábítószer, szerencsejáték, szex, stb.
      Ha azóta történt hasonló dolog, akkor mindenképpen el kell küldetni a szellemet, mert az aurába már belépett, innen pedig egyenes út vezet a megszálláshoz. Ez persze attól is függ, hogy a kiszemelt áldozat aurája mennyire van legyengülve, illetve mennyire alacsony rezgésszinten van.
      Reméljük, ez nem történt meg és bocsi, nem akartam ijesztgetni, de ezek a dolgok így működnek.
      Szeretettel:
      Timi

  3. Szia. Papam jan 28an meghalt. Februar 4en temettuk. Azota gondok vannak. A temetes napjan nem aludtam mert pont a tv mellett felfedeztem valami mozgot. Estr 22-1ig neztem az uto megallt bennem. Masnap a masfel eves kislanyom uvoltott es mutatott a tv melle nem akart megnyugodni. Delelott 11kor megint ugyanez. En mar nagyon felek rettegek. Du 2kor letettem aludni a kisagy fole mutogatott es mondta h papa papa. Gondoltam jott elkoszonni. Mikor megszuletett a kislany a masik papakat is lattam. A kisagy felol szallt fel mintha kod lett volna. Nem tudok masra gondolni minthogy a papa magaval hozhatott valami masik valamit. Eddig nem bantott de mar fraszt kapok ha a kislany mutat es sirasra all a szaja. Ejszaka nem merek aludni sem. Segits mi lehet ez!?

    • Szia Timi!
      Valószínűleg nem csak a papa szelleme van a lakásban, akitől fél a kislány az egy másik szellem (de nem a papa hozta). Szellemet bárhol összeszedhetünk, akár a papa temetéséről is hazavihetted. Ha pedig hazament veled, akkor magától kicsi az esély, hogy elmegy. Persze olyan is lehet, hogy jön valaki hozzátok és elmegy vele, de mivel ez a félelem nem múlik nálatok, valószínűleg még ott van. Különben minden lakásban szokott lenni több szellem is, de a legtöbb esetben nem érzékelik őket a lakók, nem sok vizet zavarnak.
      Nálatok most nem ez a helyzet. A kislány miatt is, de a te nyugalmad miatt is, minél előbb hívni kellene valakit, aki tértisztítást végez és elküldi a nálatok lévő összes szellemet.
      Szeretettel:
      Timi

  4. Szia ! Jo hogy talaltam ezt az oldalt. Vannak emlekeim ami a mai napig erdekel hogy mi tortent.
    Kb 6-7 eves lehettem es aludtam. Szerintem nem almodtam… nagyon megmaradt bennem mert feltem. Lattam hogy a plafon velem velem szemben van es leneztem lattam uresen az agyat es az agy elott oszehajtva a ruhaimat es nagyon rossz gonosz negativ dolgot ereztem. Tobben voltunk a szobaban es aludt mindenki. Mintha valaki felemelt volna vagy lebegek… ez mi lehetett?

    • Szia Norbi!
      Pont ez az a kor, amikor még sok esetben nem csukódott be a kisgyerek harmadik szeme. Persze, van, akinek már 2-3 éves korában becsukódik, de maximum 7 év. Ha valakinek nem csukódik be, annak már megmaradnak a látó képességek, de ez egy más téma.
      Szóval, az történhetett, hogy egy szobába lévő szellem felemelt a plafonig és onnan néztél le. Ha magadat is láttad volna az ágyban feküdni (de ezt nem írtad), akkor te léptél volna ki a testedből, de mivel te nem feküdtél az ágyban, ez “külső segítséggel” történt. Gondolom, időben becsukódott a harmadik szemed, mert akkor írtad volna a további történéseket.
      Szeretettel:
      Timi

  5. Szia!
    15 éves vagyok és már körülbelül egy éve látok egy szellemet aki mindenhova követ. Kezdek parázni tőle. Fojton beszél hozzám, és a frászt hozza rám a nagy vörös szemeivel. Mit tegyek?

    • Kedves Reni!
      Azért nem tágít tőled, mert észrevette, hogy tud veled kommunikálni és valamit üzenni szeretne. Azt nem írtad, hogy mit beszél hozzád. Magyarul beszél? Érted, amit mond? Sokszor csak üzenni szeretnének valami családtagnak és ha segítesz ebben nekik, akkor békén hagynak.
      Ezektől függetlenül én felkeresnék egy látót, aki eltávolítja mellőled, mert egy idő után elkezdi leszívni az energiáidat. Az sem jó, hogy nagy, vörös szemei vannak, mert ez negatív energiát jelent.
      Szeretettel:
      Timi

    • Reni figyelj szerintem hagyd hogy jelezzen neked.hàtha csak barátkozni szeretne.nekem is van szellembarátom.😁ha nem bánt szerintem nem rosszindulatú csak magányos mint az én barátnőm(aki szellem)

  6. Szia Timi!
    Különös dolog történt az este, így olvasgatni kezdtem a neten fórumokat, így jutottam el ide is. De nem tudom, hogy ez csak egy 4 éves (2 hónap múlva) gyerek kitalált története, vagy igaz…
    Este lefekvés előtt még kiszívtam az orrát, amikor olyan furin elkezdett nézni a konyha felé.
    Kérdeztem mi az, mit néz? Akkor mondta hogy már megint ott van a “fekete sétáló szörny”… Persze egyből a frászt hozta rám, de hogy megnyugtassam kimentem a konyhába, felkapcsoltam a villanyt, és mondtam, hogy nincs ott semmi. Erre egyből mondta, hogy a fénytől fél, elmegy olyankor… Nem mertem firtatni a dolgot, gyújtottam egy fehér mécsest.
    Reggel elkezdtem kicsit kérdezgetni, és érdekes hogy mindenre azonnal választ adott azonnal. Olyanokat mondott, hogy fekete színű, a konyhában szokott sétálgatni, de néha a nappaliban is. Kérdeztem, hogy nem bántja-e mondta hogy nem. De azt nem szereti a fiam, amikor az a “valami” kiabál, vagy visít.
    De ugyanezzel a beszélgetéssel egyidőben, felváltva mondott egy-egy ilyen dolgot, illetve azt hogy ez nem is igaz, csak kitalálta….
    De van amikor azt mondta hogy ő a szellem barátja. Amikor kérdeztem, hogy nem fog-e rá haragudni, amiért ezeket nekem elmondta, azt válaszolta, hogy nem, de nem szereti ha leskelődök utána (?!)…
    Most tanácstalan vagyok, hogy ilyeneket is tényleg ki tud-e találni egy (még) 3 éves, vagy tényleg lehet alapja? Mert soha nem mondott semmi hasonlót.
    De már reggel is, és most délután is megijedt kicsit, és kérdezte hogy mi volt az? (mintha látott volna valamit), és mondta hogy fél.
    De ezen kívül rendben vannak a dolgok, most is szépen eljátszik.

    Én elég félős vagyok (pedig 30 vagyok), ezen is betudom magam paráztatni. És egyszerűen nem akarok ilyeneket “befogadni”. De ennek ellenére, néha megszoktam gyújtani egy-egy fehér mécsest, és megkérem az “ittlévőket” hagyják el az otthonunkat. Utána mintha tényleg nyugodtabb lenne kicsit a környezetünk.
    De ez az eset a fiammal, jobban megrémísztett. Mint mondtam, ilyeneket még soha nem mondott. (Amúgy tudtommal senki nem halt meg a házunkban.)

    Köszönöm válaszod!

    • Kedves Ivett!
      Függetlenül attól, hogy te képes vagy-e “befogadni” ezeket a dolgokat, attól még léteznek:). Nem kell megijedni, nem olyan nagy a baj – egyszerűen a kisfiadnak még nem csukódott be a harmadik szeme és időnként látja a szellemeket. Azért mondja, hogy fekete szörny, mert nem látja az arcát, csak a fekete, ködszerű asztráltestet. Valószínűleg valahonnan azt a szellemet hazavittétek és mivel más a kisfiún kívül nem látja őt, csak vele foglalkozik, mivel csak vele tud valamilyen szinten kommunikálni. A leveled alapján a szellem nem érzi ott jó magát, tehát ha szerencsétek van, továbbáll egy idő után. Az biztos, hogy a kisfiad ilyeneket magától nem talál ki, tényleg látja.
      Próbáld meg hetente többször gyertyával megtisztítani a lakást, ahogy írod, az segít. Viszont ha még 1-2 hónap után is ott van és esetleg ijesztgeti a kicsit, akkor hívni kell valakit, aki el tudja küldeni.
      Szeretettel:
      Timi

  7. Kedves Timi!
    Egy 16 hónapos kisfiú anyukája vagyok. Szeretném a véleményed kérni. Régebben is volt olyan érzésem,vagyis volt hogy emlékszem láttam édesapámat a halála után,öt éves voltam mikor elment. Sokszor éreztem hogy nem vagyok egyedül,vagy nem is tudom pontosan leírni. Viszont kisfiam születése előtt volt egy terhességem,elment a baba sajnos 11 hetesen. Mondta egy nő hogy a férje segít hogy a következő babát ne bántsa az elment baba mert van olyan. Nem kértem a segítségét párom nem hisz ebben. Aztán észrevettem a kisfiamon hogy lát valakit. A szobájában éjjel rengetegszer felsírt,mellettünk nem. Mivel többször volt hogy nézett mögém,vagyis nézett valakit,hátranéztem és éreztem mintha hozzámért volna,tudtam,olyan borsódzott a tapintása. Sokszor mutat a kiságya alá,de nincs ott semmi,de erőszakosan mutatja hogy ott van. Nem hajlandó ott aludni a mai napig. Ordít ha ott akarom altatni.
    A kérdésem az lenne hogy az elment baba lehet? Vagy más? Ilyenkor már keressünk szakembert? Kétségbe vagyok esve,nem szeretném áterőltetni így a szobájába.
    Előre is köszönöm
    Üdvözlettel
    Szilvia

    • Kedves Szilvia!
      Én már elég régen foglalkozok szellemtannal, de még olyat nem hallottam, hogy az elment baba bántotta volna a később megszületett kisgyereket, vagyis az Ő későbbi testvérét. Sőt, leginkább az szokott lenni, hogy az előző terhességekor ugyanez a kisfiú akart leszületni, csak valami okból visszafordult (pl. megijedt a rá váró életfeladattól). Olyan is van, hogy megszületik egy baba, utána van egy vetélés és a meg nem született testvére megjelenik neki, de nem szokta bántani. Általában ez a meg nem született testvér előbb-utóbb leszületik a vetélés után.
      Én azt gondolom, hogy a kisfiú szellemet lát, ami nagyon gyakori a piciknél. Én azt javaslom, hogy pár hétig aludjon veletek, míg megnyugszik és sok esetben a szellem elmegy magától. Ha még hetek múlva is fél a pici a szellemtől, akkor hívni kell valakit, aki elküldi.
      Ne felejtsük el, hogy ha a baba szellemet lát, az nem minden esetben emberi lény. Az entitások sokfélék lehetnek: állatok, szörnyszerű lények, rosszabb esetben zombi-szerű, oszló hullák is – és mivel a kisfiad még nagyon pici, el sem tudja mondani, hogy mit lát. Egy biztos – ha Ő egy kisgyereket látna, aki esetleg a még meg nem született testvére, akkor nevetgélne és nem félne tőle.
      Szeretettel:
      Timi

  8. Sziasztok kérhetek egy kis segítséget 15 eves vagyok es minden nap latok szellemet az álmomban es élőben is álmomban csak egy nagy kez szokott lenni mas nem de valóságban mar igazi szellem mar nagyon felek elaludni mar rerregek pedig én nem felek semmitol es senkitől … Azt mondjak mindig az emberek hogy szellem nem létezik pedig igen es hogy nem a szellemtol kell felni hanem az elo emberektol nem ezt én nem hiszem el mert én érzem őket es latom.. 😌

    • Szia Dzseni!
      Az emberek rosszul mondják, mert szellemek igenis léteznek, csak nyugtatgatni akarnak. A nagy kéz, amit látsz, szintén szellem, mert azt tudni kell, hogy a szellemek nem mindig csak emberi formában jelennek meg. Egy nagy kéz is lehet, de attól az még szellem.
      Ha félelmet érzel, mikor ott van, az azért van, mert nem jó szellem, tehát mindenképpen hívni kell valakit, aki el tudja küldeni. Lehet, hogy elég egy sima tisztítás a házban.
      Szeretettel:
      Timi

  9. Szia.Azt szeretnm megkérdezni h 3 éve halt meg papóm és 28. vagyis akkor meg fel volt allitva a karacsonyfa es be volt dugva h égjen és sose villogott meg minden de egysszer elkezdet villogni az égo es hulyesgedtem anyummal a szobába es koppanast hallott de azt hittuk h felrehallott es mikor mamám jon a templombol haza akkor mondta apumnak h apád meghalt.Szerinted volt koze hozza?sok kerdesem lenne de ez nekem nagyon fontos .Ugye itt kéri az emailt de nem tudom van e facebookod de ha van akkor lecci ird meg a neved

    Udv
    Betti

    • Kedves Betti!
      Igen, volt jelentősége a villogásnak és a koppanásnak is, mert a lélek akkor távozott el a testből és ilyenkor el szokott búcsúzni a szeretteitől. Mivel még csak 1 hónap telt el azóta, elképzelhető, hogy még mindig nálatok van és lehet, hogy azóta is érzékeltek jeleket.
      A Facebookon fent vagyok (Csernai Tímea Jóslás), de válaszolni úgyis csak a blogban szoktam.
      Szeretettel:
      Timi

      • Szia. Azt írtad még csak 1 hónap telt el, ott lehet még a szellem. Ha sok idő eltelik hova mennek ezek a lelkek?

        • Szia!
          A halál után jó esetben legkésőbb a 6-7 hétig a lélek visszatér a szellemvilágba, a saját lélektársai és az égi tanítói közé, ahol várja a következő leszületését, illetve felkészül rá. Ilyenkor az égi segítőkkel közösen kiválasszák azt a következő földi életet, ami leginkább segíti a lélek fejlődését.
          Az idő azonban a szellemvilágban nem lényeges. Az elhunyt hozzátartozóink a lélek segítségével akár évekig, évtizedekig is vissza tudnak térni, meglátogatni a még itt maradt rokonokat.
          Szeretettel:
          Timi

  10. Szia! 21 éves vagyok , és velem is történtek furcsa dolgok . 3 évvel ezelött kezdődött minden , első sorban azt éreztem mint ha valaki figyelne vagy a hátam mögött állna . Teltek a napok és ismét ugy adódott hogy egyedül kellett lennem , a szüleim szobájában ültem es egy nagy puffanásra mentem ki a konyhába es akkor láttam hogy a kávéfőzönk a konyha közepén hevert! Nagyon furcsának tartottam de próbáltam nem foglalkozni vele és vissza mentem a szobába majd negyed órára rá egy nagy csattanásra lettem figyelmes ismét kerestem hogy mi lehetett az beléptem a szobámba es akkor láttam hogy a redőnyöm teljesen le volt húzva . Itt már azért elgondolkodtam hogy mi is lehet ez ! Utánna amúgy még történt pár apró furcsa dolog, és egyszer csak elmúlt nem tőrtént semmi ! Majd rá egy évre a barátoméknál aludtam és egyszer csak azt éreztem mint ha valaki próbálna felkelteni és kinyitottam a szemem és az ajtóba megpillantottam egy fekete alakot és becsuktam a szemem a fejemre húztam a takarót utánna újra megnéztem hogy ott áll e még?! És akkor már az ágy végénél állt ! Olyan volt mint egy fekete árnyék , férfinak tűnt , kalapot viselt , alacsony volt . Nagyon megilyedtem becsuktam a szemem de mire kinyitottam a szemem arra eltűnt ! Ennek a látogatónak voltak már kissebb jelei mindig hajnali 3 és négy között valaki fel le járkált a lépcsőn bennt a lakásba ! Kimentünk számtalan milliószor az akkori párommal és megnéztük hogy ki lehet fennt ilyenkor ! De választ nem kaptunk! Ezután megin befejeződött minden ! A jelenlegi párommal beköltöztünk egy tömblakásba és ismét furcsa jelekre lettem figyelmes . Azt éreztem újra mint ha valaki figyelne majd utánna már hallottam is hogy közeledik felém , szalag parketta volt mindenhol a konyha es a fürdő kivételével . És csak akkor ropogott ha rá léptünk . A párom teljesen hülyének nézett ő azt mondta mindig is ” szellemek nem léteznek” ! Egészen addíg míg nem tapasztalta ő is . És minden napra jutott valami nekünk ! Borzalmas volt ! Minden este hallottuk minden hol a parketta ropogást ! A hifink minden este 8 órától egészen hajnali 5 óráig vibrált ! Fényes nappal a mikró ajtó nyitva volt és becsapódott . Szó szerint rettegésbe éltünk ott , volt ugy hogy haza sem mentünk már este aludni mert féltünk inkább elmentünk az egyik barátunkhoz és ott töltöttük az éjszakákat ! Szó szerint úgy menekültünk el onnét ! Szakemberhez fordúltunk , és végre megszüntek ezek a gondok ! Azota hála Istennek nem történt semmi ! Ez a szakember azt mondta nekem hogy fogékony vagyok ezekre a dolgokra és az is maradok és látni fogok még szellemeket ! Az lehetséges hogy látó vagyok?

    • Kedves Bettina!
      Attól, hogy valaki időnként szellemet lát, attól még nem mondanám látónak. Az a látó, aki mindig, mindenhol, mindegyik szellemet látja. Viszont valóban vannak tisztán látó, illetve tisztán érző képességeid és valóban, ezek a szellemek miattad jönnek. Mindegy, hogy hová fogsz költözni, milyen lakásba, mert ott is lesznek új szellemek. Miattad. Mert érzik az energiáidat, hogy más vagy. Most, hogy én is belegondolok, ez a negyedik otthonom életemben, de valóban mindegyik lakásban voltak szellemek. Miattam.
      Valóban fogékony vagy ezekre a dolgokra és innentől csak rajtad múlik, hogy akarod-e fejleszteni ezt a tudást (szerintem akard), vagy nem foglalkozol vele. Bár, az nem elég, hogy nem foglalkozol vele, mert attól még érzékelni fogod a szellemek jelenlétét. Ha úgy érzed, hogy ez a képesség neked nem kell, szólni kell egy szakértőnek, hogy adja vissza ezt a tudást az Univerzumnak. Ahogy lehet fejleszteni, visszaadni is lehet.
      Szeretettel:
      Timi

    • Kedves Timi! Azért írok, mert érdekelne a véleményed! Van egy majdnem 3 éves kislányom, múlt héten végig lázas volt, és pár napja úgy nekifogott sírni alvás közben, hogy résnyire nyitja ki a szemét, vigasztalhatatlan, nem lehet hozzáérni sem, megfeszíti magát! Nem tudom, hogy attól van-e, hogy párommal állandóan vitatkozunk, és ki jöhetett rajta, vagy van esetleg szellem a házunkban?! Párom kapott egy tükröt a nagynénjétől, hazahozta a tudtom nélkül, képzeld el, hogy kitettem a konyhába, vigye el, és ráesett a csapra az egyik edényem, el kezdett folyni a víz. Aztán amikor elvitte, utána valamelyik este leesett a konyha faláról a festmény, egyébként minden estére jut valami hang a házban. Tegnap fürödni sem jött be hozzám a kislány, nézett felfelé az ablak irányába és hisztizett. Párom szerint beképzelek mindent, de én tudom, hogy lehet valami a háttérben!
      üdvözlettel: Timcsy

      • Kedves Timcsy!
        Nem hiába volt rossz érzésed, hiszen (főleg a régi) tükrök sok esetben átjáróként is funkcionálnak a szellemvilágba – tehát valóban előfordulhatott, hogy a tükör által valamilyen szellem bement (átment) hozzátok. Őt látta a kislányod. Ha ezeket a szellemtevékenységeket még hetek múlva is észleli valaki, akkor érdemes valakivel végeztetni egy tértisztítást. Ez sok esetben elegendő.
        Szeretettel:
        Timi

  11. Szia.
    Én 17 éves vagyok.Kiskoromban(5 éves koromban)sok horrorfilmet néztem a testvéreimmel és nagyon sokszor felsírtam,rettegtem mert a szobában a sötétben láttam embereket,akik engem néztek és rám mutattak! Ekkor csak édesapám tudott megnyugtatni!ő el tudta őket zavarni! Mindenki azt mondta,hogy a sok horrorfilm miatt volt! Ezeket a felsírásokat kb.:7-éves koromban kinőttem és utánna már nem láttam az alakokat,de féltem a sötétben! 12 éves koromban édesapám öngyilkos lett! A család teljesen szétesett! Én törődtem/fogadtam el a leghamarabb hogy meghalt! Édesanyámmal beszélgettünk és mondta, hogy apa régen a legidősebb bátyám ágyánál látott az egyik éjszaka 4 fekete ruhás embert,elzavarta őket!Apa sose félt semmitől,de halála előtti hetekben rettegett éjszaka és mondta,hogy a házban a nappaliban úgy érzi amikor elhalad rátapad valami és olyankor rázzta a hideg és félt! Amikor meghalt mintha megszűnt volna a félelmem,pedig akkor kezdtem el érezni énis azt a dolgot amit apám is érzett és azt a valamit mintha édesapám rám hagyta volna,hogy védjem meg tőle a családot! Sokszor voltam egyedül éjszakánként és olyankor éreztem hogy az a valami velem van(azt éreztem hogy néz és hogy a hátammögött van)! Hamar megszoktam hogy rámakaszkodott és eleinte csak velem volt,de idővel a bátyám este látott egy arcot az ágya mellett,sokszor félt és felsírt pedig ekkor már 22 éves volt! De nem csak a bátyámat,hanem édesanyámat és a nővéremet is rémiszgette!Ez elmúlt mivel megszólítottam és mondtam neki hogy ne a családomat hanem emgem bántson,ezután már csak velem foglalkozott és próbálta az engergiámat elszívni,ez nem nagyon ment neki!A nagymamám rákos lett és nálunk töltötte utolsó hónapjait! Ő is rentgeteg szellemet látott még a betegsége előtt is,de utolsó napjaiban már amikor nem is tudott beszélni,mozogni az egyik este bementem hozzá,mert nyöszörgött és megakartam nyugtatni,ez sikerült is(kb hajnali 3 lehetett)ott ültem mellette amikor egyszer csak megfogta a kezem és mondta hogy ki az a fekete alak mellettem! Na ekkor megijedtem,de nem mutattam ki,inkább megkérdeztem hogy hogy néz ki,de nem tudta megmondani,csak annyit hogy csúnyán néz rá és hogy a többi szellemet felismeri ,de őt nem! Ennyit mondott és pár napra rá meg is halt szegény!Ezek után mégjobban éreztem azt a valamit,amikor este egyedül voltam otthon este láttam hogy a nappaliba az asztal alól néz,de nem tudott bejönni a szobámba,mert csotkit tettem az ajtófélfára! Az egyik este a kutyák nagyon ugattak és kimentem a konyhába bezárni az ajtót,de amikor odaértem hallottam hogy valami liheg a szunyoghálón kìvűl,de semmi nem volt ott,ekkor leblokkoltam és csak percek után tudtam megmozdulni! E jelenség után már nappal is éreztem és féltem is tőle! Ekkor anyum azt mondta hogy költözzünk el,a költözés előtti napokban éjszaka az udvaron telefonáltam és amikor megfordultam a hintánál láttam egy fekete alakot,amikor eltűnt megmozdult a hinta,bementem a konyhába és mondtam a nővéremnek hogy mi volt,persze nem hitt nekem én mondtam neki hogy jöjjön ki és nézze meg a hintát,amikor látta hogy mozog akkor elhitte a dolgot! Miután elköltöztünk nem éreztem,de amikor arra bicikliztem akkor láttam,hogy ott áll a teraszon! Ennyi volt a történet! Neked mi a véleményed az esetről??
    Még annyi mondanék,hogy elkezdtem cigánykártyával jósolni és volt már rá példa hogy barátomnak segítettem kideriteni ,hogy van e szellem a házába,ugyanis érzem őket,de nem mindet látom!
    Válaszodat előre is köszönöm! 🙂

    • Kedves Krisztián!
      Nagyon érdekes dolgokat írtál, próbálok szép sorban mindenre kitérni.
      Azt most hagyjuk, hogy egy 5 éves gyerek miért néz horrorfilmeket?! Nem csak a filmek miatt láttad és látod mai napig is a szellemeket, hanem azért, mert 7 éves korodig nem csukódott be rendesen a harmadik szemed. Illetve 7 évesen egy időre becsukódott, de időnként újra kinyílik.
      Apukád nem véletlenül lett öngyilkos, szerintem egy démoni megszállás hatására történt. Az a démon apukád halála után is ott maradt és sorban próbált kapcsolódni a családtagokhoz. Amúgy az én egyik barátommal is ugyanaz történt, mint apukáddal (kb. 16 évvel ezelőtt). Egy felnőtt ember, aki nem félt semmitől, de a halála előtt időszakban rettegett valamitől és utána ön- gyilkos lett. Ez démoni megszállás, de akkor még nem foglalkoztam ilyen mélyen a szellemvilággal, tehát nem tudtam. Amúgy nem tudták megállapítani, hogy részegen a vonat alá esett-e, vagy öngyilkos lett, de én tudtam, hogy öngyilkos lett, mert a temetése napján eljött hozzám elbúcsúzni.
      Nem tudom, milyen okból költöztetek el, de jól tettétek, mert abban a házban valószínűleg átjáró van, amit sokszor még szakembernek sem sikerül bezárni. Ahogy írtad is, amikor egyszer a régi háznál bicikliztél, akkor is láttad a szellemet, vagyis annyiból szerencséd van, hogy nem ment veletek. Bár kíváncsi lennék, hogy az új lakók mit élnek át?
      Rólad még annyit, hogy erős tisztán érző és időszakos tisztán látó képességeid vannak, ami ilyen erős szinten ritka. Én javaslom neked, hogy keresd meg azokat az embereket, akiktől tanulhatsz, fejleszd magad, mert ezt a képességet kár lenne veszni hagyni.
      Szeretettel:
      Timi

  12. Kedves Timi!

    Nekem van egy 2,5 éves és egy 3 hónapos kisfiam. A nagyobb majdnem minden nap kiszalad a szobájából, vagy mutat befelé, és azt mondja, hogy jön a szekér, vagy, hogy ott a szekér. Kérdezem tőle, hogy milyen szekér?! És nem nagyon beszél róla. 2 hónapja halt meg az édesapám, és azóta integet, meg bólogat vagy rázza a fejét. Apukámat láthatja. Pár hónappal ezelőtt pedig több napon keresztül felkelt éjszakánként, magán kívül ordított, nem lehetett megvígasztalni, mire elkiáltotta magát, hogy menj innen, másnap reggel meg folyamatosan azt hajtogatta, hogy Lajos. Kérdeztem tőle, hogy hol van Lajos, mondta hogy az asztalon. Hangosan elküldtem, utána pedig kérdeztem tőle hogy hol van Lajos, és azt mondta hogy elment. Amióta meghalt apukám, teljesen úgy érzem, hogy itt van, néha olyan mintha elsétálna mellettem, meg elég gyakran kopogást is hallok. Én nagyon félek ezektől a dolgoktól. Egyik ismerősöm azt mondta, hogy ő látja apát, és valamit közölni szeretne velünk, amit nem mondott el, de ő nem tud kapcsolatba lépni vele.

    • Kedves Eszter!
      A kisfiad pont abban a korban van, amikor a gyerekek még gyakran látják a szellemeket, de még kicsik ahhoz, hogy elmondhassák, mit látnak. Egy kisgyerek nem is érti, mi történik ilyenkor és te miért nem látod a szellemet. Mit kérdezgeti anya, hogy papa hol van, mikor ott van az asztalon. ilyenkor a kisgyerek természetesen összezavarodik. Ha te is érzed, hogy apukád ott van a lakásban és fél a lelked, akkor mielőbb hívni kell valakit, aki át tudja küldeni a szellemvilágba.
      Szeretettel:
      Timi

  13. Szia Timi 🙂
    20 éves vagyok teljes mértékben hiszek a szellemékben és minden spirituális dolgokban engem egy dolog zavar a házunkban a szobámba folt fel ravatalozva dedim aki nem volt valami kedves ember 🙂 és a szobámba minden este mióta meg h állt úgy érzem hogy valaki van ott szorongás fej fajas éjjeli fent maradás, és az egyik éjjel mentem a mosdóba és van az az elektromos illatosító ami minden másod percre pruszigot ki kapcsoltam és úgyis picit még ijedtem de aztán ki vettem az elemet el múlt mentem be és egy hideg Széll csapot valón és nem tudom miért a másik meg hogy előre meg érzek mindet miért van az nem tudom és csak a rosszat sajnos 🙁 és ahogy növők egyre erősebb én és az azóta van mióta láttam nagymama szellemét! !!
    Válaszod előre is köszönöm

    • Kedves Csilla!
      A nagymamádnak nem sikerült még átmenni a szellemvilágba, ami alapjában véve nem is lenne baj, de ahogy írod, rossz érzésed van a szellemével kapcsolatban. Ilyenkor én mindig azt szoktam javasolni, hogy hívni kell egy szakembert, aki át tudja őt segíteni.
      Szeretettel:
      Timi

  14. Üdvözlöm!
    Most kaptam ezt a link-eg, s élből kérdésem lenne! Kisfiam, aki jövőhó 8-án tölti a 3.életévét, pár nappal ezelőtt mondta nekem el, hogy vagy itt egy boszorkány! Meg is mutatta a szoba közepén, hogy ott van. Persz én nem láttam semmit! Nem ilyedtem meg, mosolyogtam rá s kérdezgettem, nyugtatzam, hogy nem kell tőle félni! Mondta, hogy megüti s elzavarja, de mondtam neki, hogy ne tegye, nem szabad s nem is tudja megütni, majd odament ahova mutatott s belecsapott a levegőbe. Visszajött hozzám, s mondta, hogy elment. Nem telt bele kb1órába, hogy amyósom hazaért lement a pincébe s fiam mondta, hogy itt van a boszorkány s lement ő is. Eltelt pár nap s nem jött szóba a boszi. Tegnap éjszaka olyan keserves sírásra riadtunk, hogy én is megijedtem! Reszletett s izzadt a gyermekem, alig tudtam megvígasztalni! Ma mikor játszottunk ismét mondta, hogy itt a boszi, ekkor már anyósom is ott volt, s kérdezgette. Fiam szerint repül a néni ide oda, de többet nem mondott.
    Olykor én is érzem, hogy nem vagyok egyedűl, s ez régóta megvan nállam is. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért vagyok idegesebb, vagy nyugtalan, ezért hiszem, hogy fiam látja is őket, míg én csak érzem!
    A legfőbb kérdésem, hogy hogyan tudnám megóvni őt a rossz szellemektől, mert ma kiderűlt, hogy fél a boszitól! Az a sejtésem, hogy nem csak ő van itt hanem mások is. Hogyan tudnám/tudnánk elűzni őket!?
    Tudni kell, hogy fiam, amióta ide költöztünk anyósomékhoz majdnem mimden éjjel felsír. Sokan hisztinek veszik, viszont csak én tudom megnyugtatni, s csak én hiszem azt, hogy ez mind nem hiszti!
    Szeretném véleményét s tanácsát kérni ez ügyben, mert nem tudom ezt senkivel megbeszélni, illetve senki nem tudna nekem olyan tanácsot adni ami hasznos is lehet.
    Már álomfogót lógattam az ágya fölé majd 2éve, de mitsem használl pedig hittem s bíztam benne. 😔
    Köszönöm mielőbbi válaszát!
    Egy aggódo anyuka

    • Kedves Krisztina!
      A kisfiának még nem csukódott be harmadik szeme, ezért látja még a házban lévő szellemeket. Valószínű többeket is lát, de legtöbbször a házhoz kötődő öregasszony szellemét, aki zavarja is a kicsit és fél is tőle. Ez a szellem vagy a környéken halt meg, de legtöbbször előző lakó (akár több száz évvel ezelőtti is lehet) és olyan is van, hogy nem is az adott házhoz köthető, csak a helyszínhez ragaszkodik. Ez mindegy is, mert mivel a jelenléte zavarja a kisfiát, ezért minél hamarabb el kell küldetni egy hozzáértővel, illetve tértisztítást is kell csinálni. Ettől függetlenül persze bármikor össze lehet szedni szellemet akár az utcán is, de legalább a jelen probléma megszűnik.
      Az álomfogóban én személy szerint nem hiszek – az csak annak jó, aki eladja. Erre szoktam mondani, hogy ártani nem használ.
      Szeretettel:
      Timi

  15. SZia!
    Nekem olyan “problémám” lenne, hogy van egy 5 éves kislányom, akit egyedül nevelek. Illetve az édesapjával elég viharosan, de 2 évvel ezelőtt szétmentünk. Lett egy másik párom, vele majdnem 2 évet voltunk együtt. Voltak eddig is problémák a kislányommal, ami miatt pszichológushoz járunk, de azok csak magatartásbeli, ill. szociális problémák (nem hajlandó számára idegen felnőttekkel szóba állni). Viszont most nyáron amikor szakítottunk, nekem lett egy újabb kapcsolatom. A srácot imádta a kislányom, és fordítva is. Elég gyorsan történt minden, 2 hét után terhes lettem. Szerettük is volna a babát. Minden jól ment, amikor is “furcsa” dolgokat vettem észre a lányomnál. Egyszer bejöttünk a lakásba, jó kedvű volt…az ablak felé fordult, némán bólintott 3-at, és onnantól nagyon komoly lett. Aztán éjszakánként felsírt, illetve akkor hisztinek tűnt, de hiába próbáltam megnyugtatni, ellökött magától…annyira “belelovallta” magát, hogy ki kellett vinnem a fürdőbe, hideg vízzel arcot mosni, de ez sem segített. Olyan volt, mintha transzban lenne, nem tudtam kihozni, nem is volt magánál, és szinte üvöltve zokogott. Ez egy párszor előfordult, kérdezgettem, hogy történt e valami, az oviban, az edzésen, összeveszett-e valakivel, rosszat álmodott?? De semmi. Ha lefeküdt az ágyába és mellé feküdtem, egy pontra nézett….kérdezgettem, hogy mit lát, nem reagált….elkezdtem konkretizálni, bár nem akartam szájába adni a szavakat, mikor oda jutottam, hogy van-e ott valaki, akkor a fejére húzta a takarót, de nem mondott semmit. Majd később keresztet vetett (!!!!) – na én ettől kaptam majdnem infarktust – tudomásom szerint nem tudhatja, hogy hogyan kell, és mit jelent. Sokáig nem mondtuk el neki, hogy kistestvére lesz, ám ő mégis folyton arról beszélt, hogy ha egyszer lesz egy tesója…. Aztán elmondtuk neki, nagyon örült. VISZONT! Elég viharosan, konkrétan erőszakosan – a lányom szeme láttára – szakítottunk ezzel a párommal, és megegyeztünk, hogy nem tartjuk meg a babát. El is mentem a műtétre, de a lányom semmiről nem tudott. Anyukám vigyázott rá 3 napig, utána amikor mentem érte, onnantól nem is említette a kistesót, és a hasamat is kerülte (addig puszilgatta, simogatta). Ez 2 hete volt, azóta semmi ilyen “furcsaságot” nem tapasztaltam a gyereknél. Amikor szóba hozta megint a tesót, akkor azt mondtam neki, hogy nem lesz, mert rosszul látták a doktorbácsik. És egy vállrándítással elintézte a dolgot. Ez lehetett szellem látás?? Esetleg a meg nem született testvérével való kommunikáció?? VIszont ha így félt tőle, akkor jobb, hogy meg sem született??
    Válaszodat előre is köszönöm!
    (Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikerült!)

    • Szia Niki!
      A kisgyerekeknek sok esetben akár 7 éves korukig is nyitva lehet a harmadik szemük, vagyis ilyenkor még látják a szellemeket. Persze ez egyénenként változó – van, aki csak 2 éves koráig látja őket. A te kislányod is lát szellemeket, valószínűleg többet is. Van, akitől, fél, van, akitől nem. Némelyik próbál vele kommunikálni, ezért bólintott a szellem kérdésére, vagy kérésére. Azt tudni kell, hogy a szellemek, akiket a kisgyerek lát, nem mindig emberformájúak és nem mindig bizalomgerjesztőek. A gonoszabb szellemek szörny-alakban is megjelenhetnek, vagy véresen, oszladozó bőrrel, stb. Szóval, szerintem a kislány többek között csúnya dolgokat is látott, ezért nem akar róla beszélni, pedig a kora alapján már el tudná mondani, amit látott. Írtad, hogy jártok pszichológushoz is – nem mondom, hogy ne vidd, de a pszichológus nyilván nem fog olyan diagnózist felállítani, hogy a gyermek szellemet látott, hanem (gondolom) valamilyen szorongásos betegséget állapít meg. Ehhez nem értek.
      Amikor a gyerek fél a szellemektől, én mindig azt javaslom, hogy mielőbb hívni kell egy szakembert, aki tértisztítást és szellemelküldést csinál. Érdeklődj ismerősöknél, biztosan van a környezetedben ilyen ismerős, aki ezzel foglalkozik, vagy a neten is vannak fent többen.
      A kistesóról annyi, hogy igen, a gyerekek sokszor látják a még meg sem született testvérüket, viszont az nem helytálló, amit a levél végén írtál, hogy a tesótól fél. Akitől félt a kislányod, az egy másik szellem volt, tehát többen vannak.
      Még hozzátenném, hogy azt gondoljuk, hogy az abortuszról mi döntünk, de ez nem így van. Mindig a leszületendő lélek dönt róla – ilyenkor megijed a rá váró életfeladattól és visszafordul. Vagyis csak látszólag te döntöttél a baba sorsáról.
      Szeretettel:
      Timi

  16. Kedves Timi!
    Sokat gondolkodtam megosszam -e ,ami velem és öcsémmel történt ! Kb. 1 éve halt meg nagymamánk rákban , amit nagyon megszenvedett az egész család . Mama nagyon szerette nagyapát.
    Nagypapám egyedül maradt, szintén betegesen. Megviselte nagyon.
    Mamám szellemét nem érzékeltük ,viszont most ,hogy nagypapám meghalt pár napja, érdekes dolgok történtek. Nagyapám halála előtt ,édesanyám elmondása szerint felfelé nézett mindig és nyújtogatta karjait,mintha valakihez ,,menni akart volna,, . Aztán miután eltávozott, és megkaptuk a hírt bementem a szobába összepakolni a ruhámat. Mire lekapcsolódott a lámpa. Korom sötétben tapogatóztam…mikor kinyitottam az ajtót,hirtelen visszajött a fény és nagyon fura érzés fogott el. A lámpával egyébként soha semmi baj nem volt,azóta sincs. Csak most volt ez. Öcsém is látta a munkahelyén nagymamámat és nagyapát az ablakon át. Álltak egymás mellett. Ezt már csak a temetésen mondta,mert félt,h hülyének néztük volna. És mikor látta őket akkor még nem tudta, hogy papánk meghalt, utána kapta a telefonhívást édesanyámtól.
    Lehetséges,hogy nagymamám megvárta papámat ? És eljöttek elbúcsúzni tőlünk ? Kicsit ijesztő volt ezaz egész,de nekem végtelenül romantikus és szeretetteljes is.
    Azóta nem történt semmi furcsaság a házban .
    Remélem együtt vannak már és békére lelnek.

    • Kedves Bea!
      Igen, jól gondolod – nagymamád már várta nagypapádat a halála előtt és a halál pillanatában is vele volt. Ez teljesen természetes. A lámpa “bohóckodása” is az egyik legjellemzőbb szellemtevékenység – valahogy jelezni akar, hogy ott van veled és körülölel a szeretetével. A szellem az energiái segítségével képes a lámpa kapcsolgatására. Az öcséd, mikor látta őket együtt, akkor a nagyszüleid ezzel akarták a tudtotokra adni, hogy jól vannak, együtt vannak és ne aggódjatok. Igen, búcsúzni jöttek.
      Ha nem történik azóta semmi furcsaság, az azt jelenti, hogy átmentek mindketten. Ettől függetlenül még többször vissza fognak térni, megnézni benneteket és megszeretgetni.
      Szeretettel:
      Timmi

  17. Üdvözlöm! Nagyon sok érdekes dolgot tapasztalok mostanában úgy magam, mint a gyermekem életében! Kezdeném azzal, hogy gyermekkorban én is láttam szellemeket, illetve konkrétan egyet, aki néhány évvel azelőtt halt meg a szüleim házának építésekor baleset következtében! Természetesen nem hitték el! Biztos álmodtam! Sokáig nem is történt ezután semmi, mivel elhittem, hogy ilyen nem létezik! Néhány éve a kereszfiamra vigyáztam, amikor mondtam neki hogy menjen be a szobába, míg elpakolok a konyhában, erre ő sírva mondja, hogy nem megy be mert fél… Ott van egy bácsi! Akkor már sokat olvastam arról hogy ők még látják a szellemeket! Viszont 3 évvel ezelőtt amikor megszületett a kisfiam, vele egyidőben távozott az én dédmamám! Egy nap különbséggel és onnantól kezdve, hogy hazajöttünk a kórházból, éjjel nappal jeleket vettem észre! A pelenkázó asztal felé szerelt lámpa néhány alkalommal spontán elmozdult, csörgött, mintha valaki kopogott volna rajta! A színváltó gyertyám mindig azonos időben kezdett el világítani! Jeleztem a család felé, kiröhögtek, azt mondták zárlatos! Mondom ok! Bevittem a másikat is, ugyanez történt csak most már kettővel! Innentől kezdve nem mondtam senkinek semmit csak a húgomnak! Ezután jött, hogy sokszor az akkor 4-5 hónapos kisfiam elnézett a fejünk váltunk felett és sokáig fixált és tüneményesen bazsalygott, gőgicsélt! Erre azért párom is felfigyelt! Kb fél éve kezdődött nála, hogy angyalokról beszél! Minden egyes napon szóba kerülnek, és mondja hogy vigyáznak rá az angyalok! Még sokszor az én kezembe is adja őket, hogy vigyázzak addig rájuk míg ő játszik! Ketten vannak! Szokta mondani, hogy most maradjunk csendben mert alszanak, vagy beszélhetünk hangosan is, mert felébredtek! Nem tudom eldönteni, hogy a fantáziája ennyire élénk, vagy tényleg kapcsolatban van velük! Tudom, hogy a cikk a gyerekekről szól, de szeretnék magam részéről is felvilágosítást kapni azzal kapcsolatban, hogy miként történhet az meg, hogy egy tragikus eseményt fentről láttam, ami kb egy azon időben történt az álmommal! Azt álmodtam, hogy egy meg áradt folyó, alámosott egy hidat, ami beomlott, és autók zuhantak a mélybe! Mindezt fentről és olyan valóságos volt, mintha tényleg ott lettem volna! Ezt elmeséltem a húgomnak telefonon, majd nemsokkal ezután bekapcsoltam a rádiót, nagyon régen nem hallgattam rádiót, de most valamiért mégis! Néhány perc múlva már a híreket mondták, amiben ez az Indiában történt baleset szóról szóra úgy történt, ahogy láttam! Ezután minden erőm elhagyott, összecsuklottam, és hisztérikus zokogásban törtem ki! Válaszát előre is köszönöm!

    • Kedves Mónika!
      Mivel a kisfiad születése szinte egybe esett a dédi halálával, tényleg ő volt ott nálatok a babánál. A szellemjárás gyakori jele, hogy a baba szobájában megbolondulnak a lámpák. Ez elhunyt családtag jelenlétére szokott utalni, aki eljön megnézni a babát. Ahogy írod, a kisfiadnál még 4-5 hónaposan is tapasztaltál érdekes dolgokat.
      Mikor leszületünk, mindig leszületik velünk egy őrangyal is, aki életünk végéig vigyáz ránk. -ahogy írod, a kisfiad kettőt lát. Aki később gyógyító, lélekgyógyító, vagy orvos lesz, mindig két őrangyallal születik le.
      Az álmoddal kapcsolatban annyi, hogy vannak tisztán érző képességeid. Az ilyen emberek sokszor előre látják, megálmodják a különböző baleseteket, katasztrófákat, haláleseteket. Azért törtél ki zokogásban, mert felsőbb erők energiái voltak ott veled, a szeretetnek az energiái. Ez amúgy érdekes képesség, rajtad múlik, hogy akarod-e fejleszteni – szerintem érdemes lenne.
      Szeretettel:
      Timi

  18. Szia Timi!

    Érdeklődve olvastam soraidat és a témával kapcsolatos kérdéseket. Nekem is lenne egy.
    Kislány unokám 23 hónapos. Kb. 1-2 hónapja elkezdte mondani, hogy egy néni van a szobájában. Elmagyarázni nem tudta, csak mutatott egy pontra és hajtogatta hogy néni, néni. Talált aztán egy régi kis kendőt amit az egyik dédi mamától kapott és szüntelenül mondogatta, hogy néni. Nem tűnt ijedtnek, de napközben nem akart egyedül bemenni játékért sem, kísérni kellett. A lányom végül eltette valahová a kendőt, a dolog véget ért pár nap múlva.
    Csecsemő korában rossz alvó volt, de már egy éve, kevés kivétellel, végig alussza az éjszakát. Tegnap azonban lefekvés után egy órával keserves sírással riadt fel. Mikor a lányom bement hozzá, ült a kiságyban háttal, meg sem fordult, zokogott és azt mondogatta biga-biga, a kislány ismeri a mondókát. Nehezen, de ölben egy idő után megnyugodott, de egyszer később is felsírt, akkor könnyen megnyugodott. Ma megismétlődött az eset, csak ma sírás közben azt kiabálta, add ide!
    Kérlek mondd el a véleményed és hogy mit lehet tenni.
    Köszönöm!

    • Kedves Kata!
      A picinek még nincs becsukódva a harmadik szeme, ezért valóban láthat szellemeket. A nénit valószínűleg az utcán, vagy bevásárlóközpontban szedte össze. Szerintem a néni egy ideig nem zavarta, csak játszott vele, de sokszor előfordul, hogy a szellem erőszakosabbá válik és ijesztgeti a gyereket. Ha szerencsétek van, akkor magától is elmegy, de sokáig ne várjatok – én minél hamarabb elküldetném egy szakemberrel.
      Én azt szoktam mondani, hogy amíg a kisgyerek nem fél a szellemtől, akkor ok, majd elmegy, de mivel nálatok nem ez van, mindenképpen el kell küldeni.
      Amúgy az én kislányom, Lotti kb. ennyi idős lehetett, amikor “lett neki egy láthatatlan játszópajtása”. Ő Tomnak hívta. Mivel még nem tudott rendesen beszélni, nagyjából értettük, hogy a Tom egy nagyfiú. Egy ideig nem is volt baj, de egy idő után Tom elkezdte Lottit zavarni és többször nem ment be a szobába, mert “bent van Tom” – tehát a kislány látványosan kerülte.
      Szerencsére Tom egyik napról a másikra elment, így nem kellett elküldeni. Ezért írtam, hogy ha szerencsétek van, talán már nincs is ott.
      Szeretettel:
      Timi

  19. Szia Timi! kb 1hete a dedpapammal almodtam,ahogy meghalt,es almomban a szellemet lattam szerintem. Az elott pedig este mikor a fal fele fordultam pozitiv energiat ereztem a hatam mogott,mintha valaki vigyazna ram. Kb 1-masfel eve halt meg,de ha jol emlekszem valami betegsegben talan. 12Eves vagyok. Valoban o az,vagy csak bekepzeltem es vele almodtam? elore is koszi

    • Szia Márk!
      Igen, biztos, hogy a nagypapád szelleme van ott veled. Nem kell tőle félni, csak vigyázni akar rád. Álmodban is megjelenhet természetesen, mert üzenni akar. Lehet, hogy itt maradt a földi síkon és nem is akar átmenni. Szóval, biztosan nem képzelgés. Persze, neki is az lenne a jó, ha valaki át tudná őt küldeni, de mivel nem bánt senkit, én nem foglalkoznék vele.
      Szeretettel:
      Timi

  20. üdvözlöm Tímea fiam 30éves és még mindég látja azt a csúnya valakit akit 4 évesen látott hallott először Egyutt aludtunk és felébresztett reszketett csurom vizes volt ezt mondta a gyereknek jack mondjak egy szép mesét Megszentel olvasót tettem a feje alá szentelt vízzel meszentelte a szobát Éjjel tőbbszőr átmegyek és felszólítom távozzon innen Én is ott alszom ha a gyerek nincs itthon hogy mi lehet Nem tapasztaltam semmit A fiam nem fél de engem aggaszt válaszát kőszőnőm

    • Kedves Éva!
      Ön azért nem érzékeli azt a szellemet, mert a fiára van tapadva, aki “viszi” mindenhová magával. Mivel ez a szellem 26 éve ott van, sajnos itt már nem segít sem a felszólítás, sem a hókusz-pókusz. A fia azért nem fél, mert kisgyerek kora óta már megszokta a lelke a szellem jelenlétét. Én azt gondolom, hogy a fia lelke azért sem fél, mert ez a szellem nem gonosz, de ettől függetlenül mindenképpen szakember segítségét kell kérni, aki végleg elküldi, mert a szellemtapadás előbb-utóbb fizikai betegségeket is fog okozni. Lehet, hogy már okozott is, csak még nincsenek tünetek – szóval én a fia helyében minél hamarabb megszabadulnék tőle, utána kivizsgáltatnám magam.
      Szeretettel:
      Timi

  21. Üdv! Kb egy hete irtam ide egy elég hosszú üzit de nem látom itt meg nem kaptam még választ pedig azóta felkerültek újabb hozzászolalások is! ! Szeretnék érdeklődni! Köszönöm

  22. Kedves Timi!

    Kisfiam egy bácsit látott házunkban amit felújítunk. Előző tulajdonosai meghaltak. Láthatóan félt a bácsitól. Kérte, hogy küldjem el. Kirázott a hideg. Aznap nem akart a lakásban arrafelé menni ahol látta. Ahányszor elhaladt az ajtó mellett, szeme sarkából figyelte a helyet. Elmeséltem ismerőseimnek. Azt mondták vigyáz ránk a szellem. Azonban az eset után kisfiamat baleset érte abban a házban. Nagyon sokáig intenzív osztályon voltunk. Azóta nem vittem oda. Azonban hamarosan költözünk és nagyon félek! Lehet, hogy a szellem gonosz? Sajnos én úgy érzem. Mit tehetek? Hol találok valakit aki segíthetne?

    • Kedves Szilvi,
      Ha a kisfiad fél a szellemtől, akit lát és te is érzed a negatív energiákat, annak sajnos oka van. Valószínűleg tényleg gonosz a szellem. A költözés nem old meg semmit, mert ha a kisfiúhoz kötődik a szellem, akkor menni fog veletek. Ne vár meg a következő “véletlen” balesetet, kérj segítséget. A neten sokan hirdetik magukat, hogy tudnak szellemet elküldeni, nyugodtan nézz szét. Ha nem szimpi senki, akkor hívd az alábbi számot: Tel: 06-70-408-06-37
      Szeretettel:
      Timi

  23. Szia Timi.
    Nem tudom mit tegyek hova forduljak. 3 gyermekem van 11 9 es 6 evesek. Kertes hazba koltoztunk 2007 ben itt kezdodott el minden . Nagyfiam aki most 11 eves elkezdett felni a sotetben nem akart aludni egyedul. Nem mondott sokaig semmit csak sirt ejjel es remegett sotetbe nem maradt meg fel percet se. 2012 ben mikor a legkisebb gyermekem 2 eves volt mindig mondta ott van a bacsi.. nagyfiamat kerdezgettem mitol fel nagy nehezen elmondta h mindig lat valami fekete alakot aki ilyesztegeti. Probaltam nyugtatni h nem bant stb majd elkezdtem en is latni erezni engem is megilyesztett es ekkor kihivtam a szellemirtokat. 2 en is voltak kint mert az elso nem sikerult…majd nem birtam tovabb es 2014 ben eljottunk onnan utolso napon valaki meglokott legalabb is olyan erzesem volt es le estem a lepcson emeletes hazunk van es eltort a farokcsontom. Azota berbe van adva nem beszelunk ilyenekrol nem tudom mi lehet ott. De ami miatt irok az az hogy a most 6 eves fiam megint nem alszik ejszaka es mondja hogy egy fekete ruhas ember setal a lakasba…11 eves fiam is rosszul alszik megint de pl a 9 eves lanyom semmit nem tapasztalt ezekbol. Mit tudnek tenni h vegre megszunjon minden ilyen ahol most lakunk nem tudunk elkoltozni nem is akarok de felek hogy megint nem lesz jo a gyerekeknek. Koszi valaszod..

    • Szia,
      A középső gyerek nem érzékeli a szellemvilágot, viszont a kicsi és a nagy igen. Az előző lakásban valószínűleg átjáró van, vagy csak egy gonosz szellem, aki el akart űzni benneteket. Ha az új lakó, akinek bérbe van adva, nem panaszkodott még erre, akkor sajnos a szellem ment veletek az új házba. Ez valószínűleg a nagyobbik gyermek miatt van, hozzá van csapódva. Azért is lökött le téged a lépcsőn, mert ha te nem lennél, könnyebb lenne neki a gyerek lelkét megszerezni, mivel ez a célja.
      Akiket hívtál szellemirtókat, lehet, hogy az egyszerű szellemeket el tudják küldeni, de sajnos ez démon lehet, akihez olyan szakembert kellene keresned a neten, aki külön foglalkozik démonokkal is, mert őket még a hozzáértőknek is nehéz elküldeni. Ne halogasd a dolgot, mert további balesetekre is számíthattok. Ajánlok valakit, aki segíthet: Tel: 06-70-408-06-37
      Szeretettel:
      Timi

  24. Kedves Timi!
    Én szeretnék több kérdést is feltenni! Régóta foglalkoztat ill. van olyan sejtésem hogy nem vagyunk egyedül! A kisfiam mostanra már 12 éves és állandó szintű az nyugtalan alvás dobálja magát kalimpál gyakran beveri a fejét a falba és az éjszakai köhögése is folyamatos! Ha a szobájában van állandó tüsszögés nátha is jellemző de főleg az ő szobájában! Fiatalabb korában mikor elhunyt férjem keresztanyja aki nagyon közel állt a családhoz nem értette miért megyünk a temetőbe hisz ő nincs is ott! Meg egyszer látta fent őt elmondta rózsaszín fehér ruhában volt! De ekkor kb 4 éves volt! Lányom most lesz 9 éves ő nem nyilatkozik semmi konkrétròl de gyakran felkel éjszaka hogy rosszat álmodott és átjön a szobánkba aludni! Nekem többször előfordult úgynevezett alvásparalizisem ! Nem tudom erről mi a véleménye!
    Ezenkívül többször előfordult hogy aludtam és közben valóságban orgazmusom volt! És van egy folyamatosan visszatérő álmom amint a dédnagyszüleimnél vagyok és a padláson vagy a házban keresek a fényképek között a fiókokban mindig vmi iratot! Nem tudom mit kell megtalálnom de azt tudom hogy vmi hivatalos papír! Ezek felett mind szemet hunytam éveken keresztül mindig magyarázható dolgokkal megnyugtattam magam! De van egy 4 éves keresztlányom baráti kapcsolatból azaz a családhoz semmi köze nincs! Eljött hozzánk aludni a lányom szobájában aludt! De már lefekvés előtt elkezdte mondogatni hogy a lányom szobájában szellememberek vannak! Próbáltam elterelni a figyelmét illetve terelni a témát hogy lányom ne hallja! Lefeküdtem mellé és egy darabig ott voltam! Másnap reggel külön hívtam és rákérdeztem kik azok a szellememberek! Elmesélte hogy egy nénit meg egy bácsit látott de főleg a néni volt aki nagyobb hatással volt rá ! Nem félt mert kedves volt odament hozzá mosolygott fehér ruhában! Elővettem egy olyan fényképet amin az egész család rajta van az összes elhunyt rokon és rámutatott a férjem elhunyt keresztanyukájára meg az én nagypapámra! Megpróbáltam befolyásolni őt hogy nem inkább ez a néni volt de nem lehetett biztosra mutatta! Teljesen természetesen beszélgettem vele azóta is volt nálunk akkor nem látta őket! A héten egy éjszakát aludt a lányom náluk egyedül a keresztlányom szobájában és hajnalban felriadt mert rosszat álmodott és nagyon nehezen tudott vissszaaludni! A férjem családja nem nagyon hisz ilyenekben sőtt meg is rémülne és egy házban lakunk az anyosommal plusz aposommal! Nem tudom mit tegyek gondoltam kamerát rakatok a szobàjukba! A lányom szobájában van egy nagy fehér szekrény csusztatos ajtaja van aminek az egyik ajtaja teli tükőr ! Nem az ágya felé néz és éjszakára mindig letakarom de tartok tőle hogy az lehet az átjáró bár ez a szekrény csak tavasz òta van meg !! Illetve ha itt vannak a rokonok szelleme akkor evvel az erővel már bármilyen más akár gonosz is jöhet nem?! Illetve ha a szeretett rokonaink itt vannak akkor ő nem tudtak elszakadni a földtől miért és hogyan tudnánk segiteni ?! Vagy milyen lezáratlan ügyük lehet még?! Hogyan lehet ezt kideríteni ?! Vannak vmi olyan tárgyak amik megakadályozzák hogy a tükör átjárò legyen? Vagy kik azok akik ezekben segíthetnek ?! A környékünkön nem ismerek senki olyat! Köszönöm várom a véleményét sokat jelentene számomra! Üdv hajni

    • Kedves Hajnalka!
      Több témában írt, megpróbálok mindegyikre válaszolni 🙂
      Nagyon valószínű, hogy a kislánya szobájában a tükrös szekrény átjáróként szolgál, amin át ki-be járkálnak az entitások. Ezzel az a baj, hogy inkább kifelé jönnek, vissza már nem szívesen. Én hiszek a feng shuiban is, ami szintén ellenzi a tükör jelenlétét a hálószobában a negatív energiák miatt – és igaza is van. A letakarás a negatív energiákat csökkenti ugyan, de ha az valóban átjáró, a szellemek ettől függetlenül át tudnak jönni rajta. Ha jól értettem, a kisfia másik szobában alszik, mint a lánya, mégis köhögési rohamok és nyugtalan alvás jellemzi. Ha ez már ki lett vizsgáltatva és nem orvosi jellegű, akkor sok esetben gonosz szellem is okozhatja, aki az átjárón jár át a másik szobából.
      Azt gondolom, hogy a kisfiának vannak látó képességei, így őt könnyebben megtalálják a szellemek.
      Ahogy írja, a család elhunyt tagjai is megfordulnak Önöknél, szerintem ez is a kisfia miatt van, aki fejlettebb lélek az átlagnál.
      Az is érdekes, amit az alvásparalízisről ír, hiszen ez a dolog hasonló, mint ha valakire azt mondják, hogy skizofrén, közben csak szellemeket lát. Nem vagyok pszichológus, de szerintem az alvásparalízis sok esetben valójában annyi, hogy gonosz lélek van a szobában, akitől fél a lelkünk, de közben a testünket a másik lélek blokkolja az energiáival, hogy ne tudjunk megmozdulni. Régebben én is sokszor átéltem és valóban kifejezetten rémisztő. Ez az érzés még olyan esetben is lehet, hogy éjjel alszik a testünk, de a lélek kilép belőle, útra kel, közben felébredünk és az ego érzékeli a külvilágot, de mivel a lélek még nincs “otthon”, a test halott állapotban van, tehát nem képes mozogni. Lehet, hogy ez így bonyolult, de én így gondolom.
      A háton alvás gyakrabban előhozhatja az ún. alvásparalízist – ennek az okát nem tudom, de így van.
      Én mindenképpen azt javaslom, hogy keressen valakit (ha nincs a környezetében, akkor a neten), aki egyrészt elküldi a házban lévő szellemeket, hiszen gonosz is van köztük és minél hamarabb le kell záratni az átjárót. Maguktól ne próbálkozzanak, annál már bonyolultabb a helyzet.
      Szeretettel:
      Timi

  25. Szia
    Nekem olyan kérdésem lenne hogy kisfiam 20 honpos elég nyugodt baba volt mindig is .Alvással sem volt különösen probléma. Azt vettem észre ha át megyünk a mamához akkor egész éjszaka nyugtalan zaklatott nyöszörög és van mikor keservesen sír alig lehet megnyutatni. Ha az én anyukámnál vagyunk utána semmi ilyen gond nincs. Vajon ez miért lehet? Van ott valami? Ott is eljátszik semmi baj vele csak éjszaka itthon. Most egy hétig nem mentünk át és végig alussza az éjszakát. Tegnap átmentünk és kezdődött minden előről 🙁 mi lehet a baj??

    • Kedves Viki!

      Nagyon valószínű, hogy ha anyósodékhoz mentek, ott valami ijesztő entitást lát a pici, ami miatt rémálmai vannak. Szerintem nem megy vele haza az a valaki, mert ahogy írod, otthon alapjában véve nyugodt, tehát csak a mamánál látja. Szerintem anyósodéknál kellene végezni egy tértisztítást, ha pedig nem segít, el kellene küldetni az ott lakó szellemet.
      Szeretettel:
      Timi

    • Kedves Timi!
      20 éves vagyok. Pici korom óta sokat voltam egyedül. Apukám 4 éves koromig hetente látogatott. Ő volt (akkor is) a mindenem. Amikor hallottam a kocsiját az utcánkba befordulni szaladtam a elé, örömömben bepisiltem minden alkalommal. Aztán nem jött 1 évig, persze minden szombaton álltam a kapuban fagyban, hőségben. Ebben az egy évben sok furcsa dolog történt (5 évesen), de van egy amin sehogyse tudok átlépni: Éjszakánként egyedül voltam otthon, anyukám dolgozni járt. Ez is ilyen este volt. Lefekvés, alvás. És felriadtam valamikor az éjszaka közepén. A szobám ajtaja nyitva volt de csak éppenhogy. Egy alak állt ott. (a házban senki sem lehetett, se anya, se apa, se betörő vagy szomszéd) néztem őt, ő meg engem. Nem félelemnek nevezném, amit éreztem hanem nyomott a jelenléte. Bebújtam a takaró alá. Aztán azt álmodtam, hogy hozott nekem egy pohár kólát, megittam és elment. Reggel felébredtem és ott volt a pohár az asztalon mellettem, ahova tettem álmomban. Nem sokkal azután anya Megjött. Mérges volt, hogy a szobában ittam. Mondtam neki, hogy álmomban hozta az a férfi. Anya azt válaszolta, hogy nem álmomban ittam hanem tényleg ittam és tényleg kóla van benne. Reggeliztünk és kinyitottam a hűtőt, hogy iszok még a kólából mert nagyon finom volt. Anya nem értette miért is keresek kólát mikor ő sose vett és amúgy se ihatok. Anya lehozta a poharat a maradék kólával. Azóta se jöttünk rá, hogyan került a házba 1 pohárnyi kóla úgy hogy senki se vett, itthon nem volt egy kortynyi se és üres üveg se volt még a kinti nagy kukánkban sem. Ez mi lehetett? Mostanában nem látok semmit és senkit, de érzem, hogy valaki kísér. A kutyám van, hogy a semmit nézi szagolja akár az üres falat vagy a plafont.. Sokszor mellémnéz (bámul). Nem morog nem örül, teljesen elfogadóan nézi őket. De ma megijesztett. Valamit láttam a szemében. Akkor is mikor engem nézett. Elutasítóan viselkedett nem kellett se a puszi se a simi. Nem érhettünk hozzá. És nézett.. Csúnyán, olyan borzasztó volt, amit a tekintete sugárzott, hogy beleborzadtunk. Mostmár biztos vagyok benne, hogy valaki van itt velünk.. Velem! Volt egy párom nem rég, aki igen érzékeny az ilyesmikre. Egy napon elém állt és mondta, hogy Menjünk el szakemberhez mert rosszat érez rajtam.. Pedig soha nem beszéltem neki ilyesmiről. Azt mondta olyan mintha rontás lenne rajtam vagy mintha valaki bennem élne vagy rámtapadt volna. A szememmel indokolta meg a magam ellen érzett mérhetetlen gyűlölettel (időszakosan mint valami roham). A közösségi oldalakon sok képem van fent és azokon meg is mutogatta nekem a szemeimet. Egyiken normális (jó indulatú nyílt kedves )tekintet köszönt vissza máshol a mosoly ellenére az a borzalom amit ma a kutyámnál láttam. Nem mentünk el szakemberhez. A legjobb barátnőm, aki egyébként minden rossz eseményt előre megalmodik, nem rég nálam járt és azt mondta nekem, hogy valaki van itt. Egyik pillanatban nevettünk masikban elkomorodott és félelem lett úrrá rajta. Ugyanott lakom ahol kiskoromban… Segítségedet szeretném kérni. Szeretettel: Gyöngyvér

      • Kedves Gyöngyvér!
        Mivel kiskorodban sokat voltál egyedül (abba most ne menjünk bele, hogy hogyan lehet egy 5 éves gyereket egyedül otthon hagyni, bár, ahogy értem, anyukád egyedül nevelt akkor), így az a férfi szellem a lakásban úgy érezhette, hogy vigyáznia kell rád.
        Azonban, ahogy növekedtél, változott a helyzet, mert fokozatosan belépett az aurádba, majd egy idő után már meg is szállt téged. A leírtak alapján ez egyértelmű.
        Amikor a kutyád menekül a közeledből és nem a te tekinteted látják a környezetedben élők, akkor sajnos már a megszállás megtörtént.
        Ettől nem kell annyira megijedni, mert egy szakértő így is el tudja küldeni a szellemet, csak ha már szellemtapadás van, vagy, mint a te esetedben: megszállás, akkor nehezebben megy el és gyakran több alkalom is szükséges az elküldéshez.
        A magad ellen érzett gyűlölet is ebből fakadhat.
        Megszállás esetén az a legnagyobb baj, hogy az évek során a szellem teljesen átveszi az irányítást az egó felett és egy idő után az ember nem lesz önmaga. Számomra egyértelmű, hogy sok pszichiátriai betegnek “csupán” ennyi a baja. Ez a szellem magától nem fog elmenni tőled, hiszen kell neki a tested, hogy a földi élvezetekről ne kelljen neki lemondania.
        Szóval, ha elfogadod a tanácsomat, keress egy olyan látót, aki nem csak simán tértisztítást tud csinálni, hanem képes rá, hogy a megszállást is megszüntesse.
        Szeretettel:
        Timi

  26. Kedves Timi!
    Mindig is hittem a túlvilágban, a szellemek létezésében, talán én vagyok az egyetlen a családban aki fogékony ezekre a dolgokra.
    Elég furcsa dolgok történnek velem, amit nem tudok hova rakni…
    Az első nagy szerelmem, 10 évvel ezelőtt felakasztotta magát. Édesapám húga 7 évvel ezelőtt súlyos hosszú betegség után hunyt el. A mai napig nagyon sokszor megjelennek az álmaimban, és ezek sokszor olyan valóságosnak tűnnek, hogy amikor felébredek, szinte mozdulni sem bírok, hosszú ideig a hatása alatt vagyok… Lehetséges hogy így próbálnak még kommunikálni?
    A másik dolog pedig. Van egy 7 hónapos kislányom. Mostanában kevésbé, de kB 3-4 hónapos korában, minden alkalommal amikor bementünk a fürdőszobába, a plafonon nézett egy bizonyos pontot, és nevetett, gőgicsélt… Elég ijesztő volt. Párom édesanyja már meghalt, lehetséges hogy ő próbált kapcsolatba lépni a kislányommal?
    Egyébként sokszor fordul elő velem, hogy a hideg futkos a hátamon, vagy csak hirtelen megcsap egy hideg fuvallat, de olyan is volt már, mintha valaki hátba taszított volna.
    A múltkor a kislányom ágyában a játékmackó nem azon a helyen volt, mint amikor kimentünk a szobából.
    Párom régebben idézett szellemet, ő sem szkeptikus, de sokszor mégis úgy érzem hülyének néz amikor ezeket elmesélem neki.
    Mi lehet ez, mit tehetnék? Sokszor rettegek…
    Köszönöm ha válaszolsz.

    • Kedves Zsuzsi!

      A leírás alapján érzékenyebb vagy a szellemvilág megnyilvánulásaira, mint az átlagemberek. Ezért érzed a fuvallatokat és érintéseket. Ezt az elhunyt lelkek is tudják, ezért próbálnak kapcsolatba lépni veled az álmokon keresztül (is). Lehet, hogy csak üzenni akarják, hogy jól vannak, de engem például anyukám álmomban mindig figyelmeztet a nagyobb sorsfordulatokra is.
      A kislányod a fürdőszobában nem a mamát látja szerintem, hanem egy helyhez kötött szellemet. Mivel mindig ugyanazon a helyen látja és rájuk jellemző, hogy plafonon, vagy fent a sarokban “lebegnek”. Mivel a pici sem fél tőle, nem kell vele csinálni semmit.
      Nem kell rettegned, eddig sem bántottak. Ezeket a dolgokat vagy megszokod, vagy kérheted egy látó segítségét, ha vissza akarod adni ezt a képességedet. De inkább vedd úgy, hogy különleges vagy, kiválasztott vagy és ne félj!
      Az pedig lényegtelen, hogy a férjed hülyének néz. Az én férjem is engem – de én ettől nyugodtan alszok 🙂
      Szeretettel:
      Timi

      • Kedves Timi! A helyhez kötött szellemek az adott térhez vagy inkább tárgyhoz kötődnek? Korábban írtam neked, hogy a kislányom és a kutyám is ugyanazt a pontot nézi egy szekrényen.

        • Szia Gergő!
          A helyhez kötött szellemek általában a házhoz kötődnek. Ők legtöbbször előző lakók, de az is lehet, hogy több száz évvel ezelőtt laktak ezen a helyen, ahol most a házatok áll. Ezek a szellemek általában csak lebegnek az egyik sarokban, fent és nem csinálnak semmit. Nem szoktak bántani. Gyakori eset, hogy ha valaki felakasztja magát, akkor az akasztás helyén ottmarad a szellem.
          Szeretettel:
          Timi

  27. Kedves Timi!

    Számomra nem is kétséges a szellemek létezése. Én 15 éves koromig láttam őket, és mivel félelemmel töltött el, ezt a képességet elfojtottam. Próbáltam tudatosítani magamban, hogy ez csak a képzeletem szüleménye, és szellemek nem léteznek. Már nem látom őket, de érzem minden porcikámban. 3 éve új lakásba költöztünk a párommal és 2 gyermekemmel. A lányom már 6 éves, a fiam még csak 1,5. A lányommal is voltak tapasztalatok: 2 éves korában a munkám miatt külföldre vittem magammal. Akkor éjszaka mikor altatni próbáltam a vak sötétségbe megkérdezte tőlem, hogy ki az a lány? Kérdem milyen lány? Az a lány ott a sarokba, és minket bámul. Azóta is folyamatosan kísérgetnem kell mindenhova, fél egyedül, és a mai napig lát, érez dolgokat, csak nehezen beszél róla. Sokszor hal az ablaknál kopogásokat. Nos 4 éve hallt meg az előző lakó, egy 70 körüli nénike. Ő mindig itt van. Nem szereti, hogy itt vagyunk, ezt érzem. A kisfiam is rendszeresen bámul, mosolyog integet és gagyarászik a semmibe, viszont a mai este ijesztő volt. Egyedül voltam itthon, játszok a kicsikkel, mire a kisfiam hirtelen megijedt, bebujt a combom közé és mutogat kifele a sötét folyosóra és mondja, hogy apa, apa. Meg volt rémülve fél óráig szorosan hozzámbújva csak mutogatott oda, arra a valamire. A lányom is érezte, de nyugtattam, hogy nincs baj. Szellemek nem léteznek. Nem tudom, hogy ezzel jót teszek e, de én is féltem, de próbáltam leplezni. Ez más volt. Ez egy férfi lehetett. A kisfiam is először még apázott, tehát gondolom egy magas férfi lehetett, mint apa… Nem tudom mit tegyek, de már kezdek kikészülni. Idegrendszeri problémáim vannak mióta itt lakunk, és elég fáradékony is vagyok, és a vállaim leszakadnak…. Tudom, hogy ezt a nem kívánatos szomszédaim okozzák, de nincs pénzem új házat venni, szóval segítség…..
    Előre is köszönöm: Anita

    • Kedves Anita,

      Attól, hogy szellemek vannak nálatok, még nem kell rögtön költözésre gondolni. A gyerekeid, hozzád hasonlóan fogékonyak a szellemvilág történéseire – nem hiába hozzád születtek le. Ameddig a gyereket nem bántja a szellem és nem ébreszt benne félelmet, én azt mondom, hogy nem kell vele foglalkozni. Sajnos a ti esetetekben félelmet keltenek a kicsikben. Ilyenkor hiába mondod nekik, hogy nyugi, nincsenek szellemek. Ezt kiskoromban nekem is mondták, de ha te látod őket, akkor úgysem tud senki meggyőzni. Nem kell elkeseredni, egyszerűen csinálni kell nálatok egy tisztítást és egy hozzáértővel el kell küldetni a szellemeket. Érdeklődj ismerősöktől, mert tapasztalatom szerint mindenhol található a környéken egy olyan valaki, aki ért a szellemek elküldéséhez. De kereshetsz a neten is – nem javaslom, hogy magad próbálkozz. Azt azért tudni kell, hogy ha sikerül elküldeni a szellemet, időnként felbukkanhatnak újak, főleg, ha valamelyik gyerekednek vannak látó képességei – a szellemek tudják, hogy ki érzékeli őket.
      Szeretettel:
      Timi

  28. Szia ! A lányom 9 éves meg az unoka hugom 10 éves tegnap este felmendtek a lányom szobájába és mikor ki akartak jönni elsuhant elödtük egy fekete árnyék és be suhant a mi szobánkba . Nagyon meg ijedtek . Mi lehetet ez ,de az egész család furán érzi magát a lakásba.

    • Kedves Judit!

      Ha eddig nem fordult elő a lakásban ilyen eset, akkor valószínűleg ez a szellem nem régen van nálatok. Elképzelhető, hogy valahol a család egyik tagjához csatlakozott és hazavittétek. Azért van a fura érzés, mert ez a szellem még ott van. Ha pár héten belül nem megy el magától (erre kicsi az esély), szerintem keressetek a környéketeken valakit, aki foglalkozik szellemek elküldésével. Olyan is lehet, hogy hónapokon keresztül nem fogjátok látni, de időnként érezhető lesz a jelenléte.
      Szeretettel:
      Timi

  29. Kedves Timi!
    Most már jó pár hónapja elég furcsaságokat tapasztaltunk (meg nyitodott a csap magátol stb.) Van 1 éves kis tesom ő sokszor félre tekint és nevetgél valyon szellemmet látthat? Mert több éjjel láttam ilyen árnyék szerűséget sokszor már kezdek félni, hogy mi lehet ez. Volt már olyan is, hogy hangokat hallotam és egy hideg érintés hozzám nyúl. Anyuék szerint ha szellem van itt akkor csak a déd papánk lehet itt. Válaszod elöre is köszönöm!

    • Szia,
      Ha pár hónapja halt meg a dédpapád és a különböző túlvilági üzenetek összefüggésben lehetnek az ő személyével, akkor elképzelhető. Gyakran visszajönnek a kisunokát megnézni és ahogy írod, a kistesód sem fél tőle. Ameddig csak árnyak vannak, meg egy-két érintés, hangok, addig nem kell vele foglalkozni. Akkor kell elküldeni, ha a család számára zavaró dolgok történnek, esetleg ijesztgeti a kicsit.
      Szeretettel:
      Timi

  30. Jó napot!
    Már 13 éves vagyok, de mindig is érzékeltem a nagymamámnál szellemeket, paranormális dolgokat. Egyszer, kb. 2 éve nála aludtam télen, egy olyan szobába ahol egyébként félek, rossz érzéseim vannak (különben a házában nem félek). A kislámpa, amit felkapcsoltam, még égett, mert valószínűleg a nagyim elfelejtette lekapcsolni. Hátamra fordultam, és az ágy végében egy férfi alakot láttam, aki teljesen fekete volt, csak a szemei világítottak sötéten. Nem reagáltam rá, pedig felkelthettem volna a tőlem nem messze alvó bátyám. Gondolkoztam, hogy próbáljak-e vele kommunikálni, esetleg hozzányúljak-e, viszont amellett döntöttem, hogy biztos hallucinálok, ezért csak átfordultam a másik oldalamra és aludtam tovább. Elképzelhető, hogy szellem volt?

    • Szia,
      Persze, valószínűleg szellem volt. Sokszor csak pár másodpercre látjuk őket, utána eltűnnek. Abban a szobában, ahol rossz érzéseid vannak, lehet, hogy van egy helyhez kötött szellem – ők általában nem csinálnak semmit, nem kell félni. Ha hozzányúltál volna a szellemhez, úgyis csak a szellemburkot érezted volna, ami kicsit olyan, mintha sűrűbb összetételű levegőbe nyúlnál.
      Szeretettel:
      Timi

  31. SZIA
    az én kislányom egy ideje a szobájába felnéz a lámpára és mondja, hogy bácsi , kérdezem mit csinála bácsi azt mondja hámizik(eszik) kérdem mit azt mondja fát , kérdem még ,-mi van neki ,azt mondja sisakja !
    Ma pl megkérdeztem hogy hívják , Józsi?- azt mondja,nem Józska 😀
    Ha mondom küldjön puszit küld neki, de ha közel megyek vele felemelem a lámpához fél!
    Mia véleményed erről?

    • Kedves Niki!
      A kislányodnak még nem zárult be a harmadik szeme, a bácsi pedig vagy helyhez kötött szellem, tehát ott lakik, vagy csak hazavittétek valahonnan és most már nem is akar elmenni. Ha a kislány a nevét is tudja, valószínűleg kommunikál is vele.
      Lehet, hogy nem rossz szellem, az is lehet, hogy elmegy egy idő után, de előre nem lehet megjósolni, hogy fog-e változni negatív irányban a viselkedése.
      Én a helyetekben kérnék tisztítást a lakásra és elküldetném, főleg amiatt, hogy a kislány fél tőle.
      Szeretettel:
      Timi

  32. Kedves Timi.
    Ahogy igy olvasgattam a masokkal tortent esemenyeket, eszembejutott egy 14eves korom koruli elmenyem. En akkor ott annyira megijedtem h azonnal elutasitottam a “masik vilagbol” erkezoket.
    Kollegista voltam. 4en aludtunk egyszobaban, az idopontra mar nem emlekszem, de 22ora utan volt. Talan a hajnali orak lehettek. Akkoriban mindig a fal fele fordulva szerettem aludni, vmiert “biztonsagot” nyujtott. De felebredtem es ahogy megfordultam egy koromfekete, szerintem ferfi alak allt az agyam mellett. Az erdekelne h mi volt az es, miert az en agyam mellett allt, feltem tole, nem szimplan megijedtem, rettegtem es elbujtam a paplan ala vissza kuporodva a fal melle, mikor menyugodtam megneztem ott vaan-e meg, de nem volt. Tudom h nem almodtam, ebben 100%ig biztos vagyok. Azota nem lattam hasonlot, inkabb tudatosan, felek toluk.
    Koszonom a valaszt.

    • Kedves Marcsi!
      Egy szellem volt, akinek te az asztrális testét láttad. Valószínű csak egy egyszerű szellem volt, nem gonosz, csak az ember természetesen megrémül, ha lát egy szellemet. Amúgy érdekes, hogy a fal felé fordulva érzed magad biztonságban – én a mai napig csak úgy tudok aludni, ha látom az ajtót.
      Szeretettel:
      Timi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .