Mikor látunk szellemet?

Ezzel a témával azért foglalkozok, mert több helyen is olvastam, hogy a szellemek csak 21:00 órától hajnali 4:00 óráig “járkálnak”. Szerintem ez oltári nagy hülyeség. Képzeld el, hogy a szellem ránéz az órájára: “Hűha, mindjárt 9  óra, akkor megyek kísérteni.”

Tudnod kell, hogy a szellemvilágban nincs idő és tér – megszűnt számukra. A szellemek a nap bármely szakában lehetnek mellettünk vagy a lakásban, csak nem mindig érzékeljük őket – még a médiumi képességekkel megáldottak sem. Lehet, hogy ebben a pillanatban is többen tartózkodnak a lakásodban.

A fenti állítás esetében maximum abban értek egyet, hogy a szellemek észlelése főképp erre az éjszakai időszakra tehető. Ennek két reális oka van:

– Ahogy közeleg az éjjel, elcsendesül a ház, az utca, elalszik a család – és ebben a csendben hamarabb érzékelhetjük a szellemek jelenlétét.

– Valld be, néha te is félsz a sötétben. Éjjel, ha kimész inni, vagy a mosdóba, végigkapcsolgatod a villanyt a lakásban. Ha nézed éjjel a TV-t, gyakran égeted a villanyt. Ha pedig a sötétben félsz egy picit is, tudnod kell, hogy ilyenkor magasabb rezgésszámon létezel és érzékeid kitágulnak. Ez az oka, hogy ebben az éjszakai időszakban valóban gyakrabban érzékelünk szellemet.

 

22 hozzászólás a(z) “Mikor látunk szellemet?” bejegyzéshez

  1. Szia szeretném tudni mit jelenthet ,ma festettem egy tájképet, vizesést amikor végeztem akkor vettem észre hogy egy nöi arc van a vizesés jobb sarkában azthitem rosszul látok, vagy fáradt vagyok ,lefotoztam elküldtem a menyemnek ö is megerösitett benne jelent esetleg valamit?

    • Kedves Erika,
      Ha elküldöd a képet a szellemblog@gmail.com címre, szívesen megnézem. Elképzelhető, hogy van egy elhunyt lélek a lakásban, aki így üzen, vagy őrangyalod üzenete is lehet, bár ez ilyen formában nem gyakori.
      Szeretettel:
      Timi

  2. Timi! Úgy láttam sokaknak tudtál választ adni. Nekem is tudnál segíteni?
    12 éves vagyok de azt érzem nem vagyok egyedül. És érzem a szellemeket, ezzel semmi bajom. Csak néhány napja láttam egy női alakot, azóta érdekel miért láthattam. A barátnőm ért valamennyire ehez ezért sok kérdésemre választ tudott adni. 🙂Kösztük megkérdeztem hogy a szellemek miért mutatta meg magát, azt mondta ha valamit üzenni akarnak akkor láthatjuk őket. 👻Szerintem valamit mondani akart. Tegnap benne volt az álmomba és segítséget kért, majd eltűnt. Az álmomba igazat mondhatott? Ha igen miért lenne szüksége a segítségemre? Természetesen szeretnék segíteni ha szüksége van rám. Szóval szeretném megtudni hogy hogy vehetem fel vele a kapcsolatot. Azt hallottam hogy tudnak írni. Igaz ez? Mert ha igen az jó lenne mert akkor feltudom vele venni a kapcsolatot. 🙂👻

    • Kedves Malfoy,
      Azért érzed a szellemeket, mert 7 éves korodig nem csukódott be teljesen a harmadik szemed, de csak részlegesen van nyitva. Ezt abból lehet tudni, hogy sok esetben érzékeled a szellemeket és hallod, látod őket, de ez csak egyoldalú kommunikáció, hiszen ők nem értenek meg téged. Természetesen álmodban is kérhetnek segítséget. Azért van szükségük a médiumi képességekkel rendelkező emberek segítségére, mert általunk szeretnének valakinek valamit üzenni, de az a valaki nem érzékeli a szellemvilágot.
      Akkor tudnád felvenni velük erősebben a kapcsolatot, ha teljesen kinyílna a harmadik szemed. Ez fejleszthető, de a legtöbb esetben nem rajtunk múlik, hanem az égieken.
      Szeretettel:
      Timi

  3. Az iskolában egy bizonyos helyen már többször is hallotam hogy valaki a nevemen szólít. Amikor oda nézek viszont nincs ott senki, vagy csak ismeretlenek akik biztos nem szólnának utánam. Nem tudom mi lehet az oka, vagy ki lehet ez. Többen azt mondják biztos rosszul hallottam, de ilyenkor teljesen máshol vannak a gondolataim, eszembe sem jut ez. Teljesen váratlanul történik, és mindig ugyan azon a helyen. Tanácsot szeretnék kérni!

    • Kedves Ági,
      Nem hallottad rosszul, mert ilyen esetekben egy szellem belép az aurádba és megpróbál veled kommunikálni. Vannak olyan képességű emberek, akik látják a szellemeket, de van olyan, aki csak hallja őket. Ez általában olyankor van, mikor – ahogy írod – máshol vannak a gondolataink, magasabb a rezgésszintünk. Valószínűleg az iskolában, pont azon a helyen van egy helyhez kötött szellem, aki érzi, hogy esetleg tudna veled kommunikálni.
      Szeretettel:
      Timi

  4. Szia! meg szeretném kérdezni hogy 3x ugyanazt álmodtam este ki megyek a konyhába anyukám ilyen szellemekről mutogat képeket az egész családnak és mikor megnézem öket akkor egyből kiég mindenhol a villanykörte és mindig elkezdek valamiért ordibálni hogy költözünk el mivel este volt anyukám mondta hogy nincs semmi baj mennyek aludni el is menntem és arra keltem fel hogy bátyám ál felletem és el akarja vágni a torkomat vonalzoval ez kicsit fura mikor felkeltem egyből ki ment a konyhába fel kelltem énis és ki menntem és az egész család ilyen nagyon mély rekett hangon beszélt nemtudom miért de már vagy 3x ugyanezt álmodom.

    • Kedves Patrik!
      Nem véletlen, hogy ez az álom többször megjelent. Valószínűleg van egy rossz szellem a lakásban, aki éjjel ilyen álmokat generál. Még az is elképzelhető, hogy ez a szellem már bent van a bátyád aurájában.
      Én mindenképpen csináltatnék nálatok tértisztítást, mert az ismétlődő álmoknak pont az a célja, hogy ezeket a vészjeleket a tudomásodra hozza.
      Szeretettel:
      Timi

  5. Szia. Én 15 éves vagyok és márciusban történt egy olyan eset,hogy este kimentem inni a konyhába, felkapcsoltam a villanyt de azelőtt még láttam magam előtt egy átlátszó lebegő lényt. Nemmagyon foglalkoztam vele mert azthittem csak a fáradtságtól beképzeltem. Nos azóta sem tudom hogy az tényleg szellem volt? Egy másik történet: Pár évvel ezelőtt meghalt az anyukám (rákos volt) aznap mikor meghalt pár órára egyedül voltam itthon és inkább kimentem az udvarra a kutyámhoz mert nem mertem bent lenni, éreztem hogy ott van és féltem. Kint már sötétedett és pár perccel később azt éreztem mintha mellettem lett volna. Aztán kb 2-3 év múlva lett egy másik kutyám is aki bent aludt a szobámban. Minden nap este arra keltem hogy a kutya ül az ágy szélén és néz a sarokba és morog, ugat. Szerinted azóta is itt van? Hogyan érzékelhetném?

    • Kedves Ági!
      Az átlátszó, lebegő lény nem szellem, inkább az őrangyalod lehetett. Mivel az anyukád még gyerekkorodban meghalt, olyan is előfordulhat, hogy anyukád kérte az égi kísérőktől, hogy lemehessen melléd védőangyalként és mindig melletted lehessen.
      Az anyukád halálakor természetesen az Ő szellemét érzékelted, mert a szellemek a halál után mindig elmennek elbúcsúzni a szeretteiktől, barátoktól. Ő volt ott veled, elbúcsúzott.
      Akik a kutyád érzékel, az már más téma, mert az valószínűleg egy ismeretlen szellem, aki ott volt nálatok. Ha a kutya azóta nem jelez, az a szellem szerencsére elment magától.
      Szeretettel:
      Timi

  6. Szia! A segítségedet szeretném kérni: hétfőn meghalt egy számomra nagyon fontos férfi, 10 évig volt az életem része. 2 éve már nagyon betegeskedett hol jobban, hol rosszabbul volt. Pénteken de.még beszéltünk épp megint bevitték (hasáról leszívni a vizet) azt mondta ahogy kijön hív! Sajnos erre már nem került sor. Nagyon a padlón vagyok még a boncolás se volt meg….. Ha haragszik rám akkor azért nem jelenik meg az álmomban? Mindenféleképpen meg kell jelennie vagy ezt ő szabályozza? Hogy tudok vele kapcsolatba lépni? Hütőháznak van most jelentősége? Ha elmegyek angyalterapeutához az segíthet? Csak meg szeretném tudni h neheztel-e rám amiért nem voltam mellette? Köszönöm

    • Kedves Linda!
      Ne legyen lelkifurdalásod, hogy nem voltál mellette a halálakor, ennek így kellett történnie. Nyugodj meg, ő biztosan nem haragszik rád, hiszen a halál pillanatában a megtisztult lélek hátrahagyja a negatív dolgokat, mint a harag, stb. Nem azért nem jelenik meg álmodban, mert haragszik, hanem valószínűleg még nem ment át a szellemvilágba. Olyan sincs, hogy neki mindenképpen meg kell jelenni – ezt mindig a lélek dönti el. A hűtőháznak sincs jelentősége, az már csak a test, a lélek nincs ott.
      Nyugodtan elmehetsz persze angyalterapeutához, vagy látóhoz, de nélkülük is meg tudom neked mondani, hogy az Ő lelkében nincs harag irántad, nem neheztel rád.
      Az álmokkal pedig legyél türelmes, előbb-utóbb meg fog jelenni.
      Szeretettel:
      Timi

  7. Szia én David vagyok és nekem nagyon sok rossz érzésem van mivel Angliaba élek és itt a leggyakoribb a szellem észlelések száma. Sokszor nem merek lemenni a földszintre. Én nem bánom ha szellemek vannak körülöttem de egy kikötések van hogy ne ijeszzenek meg és ne próbáljanak bántani. És ami a legfontosabb hogy ne találkoztak rossz entitansal. Hogy ma találkoznak valaha e szellwmmel akkor mit csináljak???

    • Szia Dávid!
      Én azt mondom, ne stresszeld magad előre – majd akkor menj át a hídon, ha odaérsz 🙂 Attól, hogy Angliában sok a szellem, nem jelenti, hogy te is találkozni fogsz velük. Különben ha látsz egy szellemet, akkor sincs semmi, hiszen a legtöbb esetben csak pár másodpercre megmutatják magukat, nem csinálnak semmit, csak ott állnak, lebegnek, utána köddé válnak. Nem olyan horrorisztikus, mint mikor nézel egy horrorfilmet, amiben persze direkt ijesztően vannak megjelenítve a szellemek. Szóval, ne idegeskedj!
      Szeretettel:
      Timi

  8. sya én már rég tudtam hogy vannak mert én látom öket mindden hol.nekem ez egy kicsit fura mert nem csak én hanem a barátnőm is látja öket. páran nemhiszik el de ez van este látom a leg többet.néha aludni se birok. És tudok velük komunikálni is ha valaki tanácsot kérne tölem csak irjon erre az oldalra és mesélje el köszönöm.

    • Szia Marika vagyok.
      Nem is tudom hol kezdjem.
      Velem nagyon érdekes és kellemetlen eset történt.
      Mikor az egyik baratommal meg érkeztünk egy hosszú útrol, én nagyon fáradt voltam és a vilagos elö szobában hason el aludtam.
      Meg fürdött a barátom jo be is ajultam.
      Olyan rossz valammi nyomkodta a hátam ,húzgálta a lábam ,be fogta a szám .
      Mikor ki jött a baratom a fürdöböl el mult.
      De a szám nagyon el volt zsibbad va ki akadtam .
      Vajon mi lehetett.
      Valszod varom.köszi

      • Kedves Marika!

        Valószínűleg egy szellem próbált veled fizikai kapcsolatot létesíteni és annak is nagy a valószínűsége, hogy nem éppen jóindulatú entitás lehetett. Ha szerencséd van, csak valahonnan hazavittétek és talán már tovább is állt. Ha megismétlődik ilyen, vagy, hasonló eset, akkor minél előbb el kell küldetni.
        Szeretettel:
        Timi

    • Szia.miota megvan a kislányom azóta látom a szellemeket.hozzateszem mikor meghalt a nagymamam ,akit nagyon szerettem 6.honapban voltam terhes a lányommal.nagyon várta ő is a dedunokat de sajnos már nem elte még.😥en is nagyon rosszul viseltem hogy elment,imadtam öt.a kicsi lányom kb.6honapja kezdte most 22honapos hogy nen akart bemenni a hálószobába,elkezdte a sirast.eloszor nen tudtam miért és ez így ment hetekig..végül kiderült hogy látja a szellemet.kozben hozzateszem új építésű ház,senki nem lakott benne.karomban aludt el ,kisagyba nem akart belemenni..nagy nehezen közöttünk,nai napig így alszik el.szoval teltek a hónapok és mindig volt ilyen sírás rivas gondolom megint látta a szellemet.es egy hajnalon felébredtem ,hozzateszem nagyon rosszat álmodtam a kicsikenrol,hirtelem kinyitottam a szemem es láttam magam előtt a szellemet.hatalnas volt és ilyeszto,nafyon megilyedtem..több kép megvillant és az utolsó mosolygott egyet és elment.teljesen remegtem,elneseltem a férjemnek,aki vigasztalta,nyugodjak még.es azita mindig látom,nem azt amit láttam hanem más valakiket akik nem annyira ilyesztoek.hogyan lehet hogy 34evesen látom????volt hogy mondom a férjembek ott van a kicsi ágya felett..és miért nem ismerem fel hogy kik ok???nem tudom beazonosítani.voltam nar josnal is..mi akar ez lenni??mit akarnak???attól félek hogy roszat akarnak..segitesz megmagyarazni.koszonom

      • Kedves Tymo!
        A harmadik szemünk sokszor egy trauma hatására kinyílhat, mint a te esetedben – valószínűleg a haláleset miatti trauma által történt. Természetes, hogy többféle szellemet látsz, hiszen minden lakásban több szellem is szokott lenni, csak az emberek nem látják őket (szerencsére). Persze, hogy nem ismered fel, kik ők, miért kellene őket ismerned? Lehet, hogy valaki “hozta” őket a lakásba (vagyis jött valaki, akihez odacsatlakozott a szellem, de ottmaradt nálatok), de az is lehet, hogy temetőbe, utcán, kórházban hozzád csatlakozott és hazavitted. A szellemek érzik, ha valakinek vannak médiumi képességei, azért vannak annyian a lakásban.
        A kislányoddal más a helyzet: Ő egyszerűen ezért látja őket, mert még nem csukódott be a harmadik szeme (ez a legtöbb esetben legkésőbb a 7. évig megtörténik).
        Én a helyedben hínék valakit, aki csinál egy tértisztítást, utána elmennék a helyedben tanfolyamra, ahol megtanítanak, hogy hogyan védd le magad. Vannak amúgy fent a neten is ötletek, mint a fehér-fény védelem, de az neked már nem lesz elég.
        Amúgy ezek a szellemek általában nem akarnak rosszat, inkább csak segítséget szeretnének tőled kérni. Pl. sokan nem tudják, hogy meghaltak, van, akinek nem sikerült átmenni a túlvilágra, de van, aki csak üzenni akar rajtad keresztül. Szóval, nem kell tőlük feltétlenül félni, de mivel a kislányban félelmet keltenek, mindenképpen segítséget kell hívnod.
        Szeretettel:
        Tii

  9. szia eddig nemhittem benne de sajna lett egy fotóm amit a gyerekek csináltak a lakásban régi parasztház és amit látni az hihetetlen elisköltöztünk onnan aki látta a képemet az mind sírt vagy nagyon megijett aszonyt lefényképezte valamejik gyerekem és a hátánál teljesen látni piros koponya üreges szem és a testét hietetlen

  10. Én nem láttam még szellemet nem is hallottam még rolluk de néha érzem a közelüket érzem hogy nem vagyok egyedül

  11. Egyet ertek veled .Mert már én is tapsztaltab valjobán is volt ilyen esetem amikor barátnömmel sétaltunk és lattunk valakit és azota is mindig azt hisszük hogy követ valki.

Hozzászólás a(z) Csernai Timi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .