A halál pillanatában

Nagyon sok embert foglalkoztat az a kérdés, hogy mi történik velünk azután, ha meghalunk, ha befejezzük a jelen földi életünket. A halál pillanatában csak a testünk hal meg, lelkünk visszatér a szellemvilágba. A halál akkor következhet be, ha a testet a szellemmel összekötő perisprit elszakad. Gyakran hallani olyan esetekről, mikor valaki visszatér a halálból. A halálból nincs visszatérés. Ha valakinek eljön az ideje, akkor már nem térhet vissza, vagyis ha a szellem már lekapcsolódott a testről. Ha valakinek halálközeli élménye van, akkor az azt jelenti, hogy a lelke kilépett már a testből, de a kettőt összetartó láthatatlan fonál (peresprit) még nem szakadt el. Lehet, hogy az illető már látja fentről saját testét és vissza is tér bele – de ez csak akkor lehetséges, ha a fonál nincs elszakadva. Ellenkező esetben már nincs visszaút.

Ha azt mondjuk, hogy valaki haldoklik, akkor az valójában azt jelenti, hogy fonala elszakadni készül. Ez lehet fél óra, de akár 4-5 óra is. Gyakori eset nagyon beteg embereknél, hogy az utolsó óráikban már nem mindig tudunk kommunikálni velük, hiszen már félúton vannak. Ilyenkor órák alatt többször kiléphetnek testükből, illetve visszatérhetnek testükbe. Ha a perisprit elszakad, akkor állt be a halál pillanata.

A halál pillanatában a szellem végleg kilép a testből és az asztrális síkra kerül. Ha a szellemet váratlanul érte a halál (pl. baleset, gyilkosság), sokszor kábultan szemlélődnek, járkálnak, sokszor nem is tudják, hogy már meghaltak. Ez a kábult állapot sokszor hónapokig, akár évekig is eltarthat. Ha a szellem nem tudja, hogy ő már meghalt, természetesen nem is tud időben visszatérni (48 napon belül) a szellemvilágba. Ők alkotják a szellemek egyik csoportját.

Ez a bódult állapot viszont nem jellemző olyan esetekben, ha valaki már készül lélekben a halálára, pl. nagyon beteg, vagy öngyilkos lett.

A halál után azonban van még egy nagyon fontos dolguk az elhunytaknak – sokszor tudatni akarják halálukat szeretteikkel és mellettük akarnak lenni abban a percben, mikor értesülnek a halálesetről. Hogyan? Majd legközelebb erről írok.

12 hozzászólás a(z) “A halál pillanatában” bejegyzéshez

  1. helló!nekem is volt egy halál közeli élmény,de nem velem kapcsolatos !
    nagymamám hosszú ,rákos betegség után hunyt el mellettem…és beszéltem hozzá az utolsó percig…és mikor el jött a hall pillanata,akkor a mellkasomban éreztem egy eddig nem tapasztalt valamit ,ami sűrűbb volt a levegőtől és aztán pár percig levegőt sem kaptam…de senki nem hisz nekem ,akinek mondom…és én szeretném tudni mi volt az?! Mi történt akkor? Nagymamám csak el köszönt? vagy rajtam kereszül távozott? köszönöm a választ!

    • Szia Anita!
      Nem rajtad keresztül távozott, egyszerűen csak elköszönt, átölelt téged az energiáival. Sokan nem hisznek az ilyen dolgokban, ezzel nem kell foglalkozni. Olyan embernek mondd el, aki hisz a spirituális dolgokban.
      Szeretettel:
      Timi

  2. Szia. Nem tudom, hogy még valaki jár e erre, de lenne egy fontos kérdésem. Nagybátyámnak van egy betegsége és még senki sem tudja hogy mi lesz a vége… Gyógyítható e?!
    Szóval mostanában azt álmodta, hogy egy 4 napos halottal van egy szobában és rengeteg élő ember körülöttük.
    Azt mondta, ” èletem a halál iszonyatos szagát, és végig az a megérzés volt, hogy nemsokára eljön értem.” Mondta nagybátyám és amikor felkelt akkor is érezte azt a szagot percekkel később is. Nem tudott vissza aludni. Hozzáteszem, én semmi szagot nem éreztem… Ez lehet üzenet?
    Válaszodat előre is köszönöm

    • Kedves Klaudia,

      Bízom benne, hogy azóta javult a nagybátyád állapota. Valószínűleg ezt az álmot a tudatalatti félelmei generálták. De az is előfordulhat, hogy valóban volt egy szellem a szobájában, aki belépett az álmába és mikor felébredt, a szellem “szagát” érezte. Ez velem is elő szokott fordulni. Van, amikor a szellemet nem látjuk, vagy halljuk, hanem szagot érzünk a jelenlétében.
      Szeretettel:
      Timi

  3. Kedves ZBC és kedves Timi!
    A halál pillanatában az emberi lelkek a szeretteikkel tudatni akarják, hogy ők már eltávoztak a földi porhüvelyükből. De csak kevesen rendelkeznek olyan érzékenységgel, hogy ezt érzékeljék. Én sajnos (hála az égnek?) rendelkezem ilyen képességgel. Több barátomat “láttam” a másodperc tört részéig szinte fizikai valóságukban, miközben TUDTAM, hogy nincsenek ott. Innen már tudtam, hogy elmentek. Ugyanakkor ez nem ijesztő, inkább megnyugtató érzés volt számomra, mert azt éreztem, itteni földi életükben fontos, szeretett személy voltam nekik.
    Édesapám halálát is percnyi pontossággal megéreztem, akkor hihetetlen idegesség fogott el. Éreztem, hogy elfelejtett lélegezni. Hívtam Anyukámat, hogy rázza meg, hívtam a mobilján is, de pont akkor nem vitte magával. Ez után az érzés után kb. 4 percre éreztem azt, hogy Apu elment. Végtelen nyugalom töltött el.
    Most július 12.-én pedig a páromat veszítettem el. Előző este megkértem, hogy aludjon el, nagyon-nagyon mélyen aludjon el, és várjon rám, mert majd megyek, ha befejeztem a küldetésemet. És várjon meg, mert nekünk még találkoznunk kell. Olyan mélyen elaludt, hogy a látogatási idő végén a búcsúsimogatásomra már nem ébredt fel. Másnap hajnali 3:18-kor teljesen tisztán hallottam, ahogy elköszön tőlem: “Szia, Kincsem!” És tudtam, hogy akkor ment el. Vége az iszonyú szenvedéseinek. Olyan megkönnyebbülést és határtalan szeretetet éreztem, mint még soha életemben! Először féltem tőle, hogy neheztel rám, amiért utolsó óráiban nem maradtam vele, illetve mert nem hoztam haza meghalni, de a családja ezt nem engedte meg. Ezért kellett bent hagynom a kórházban. Azóta azonban már tudom, hogy én voltam az utolsó, aki még megcsókolta, akit megsimogatott, akinek a kezét megszorította utoljára a földi életében. Mielőtt nagyon mélyen elaludt volna. Tudom már, hogy nem haragszik rám, békében, mosolyogva ment el, és most is érzem a közelségét. Érdekes, hogy amikor 12.-én reggel 6:04-kor egy ismeretlen számról felhívtak, csak annyit kérdeztem, mikor? Mert tudtam ki és miért hív. És nem szomorúságot, hanem megkönnyebbülést éreztem, mert nem tudtam neki segíteni a betegségében. Amikor bementem hozzá elbúcsúzni, lejátszottam neki a kedvenc tibeti hangtál-zenénket. Tisztán érzékelhető volt, hogy a lelke még ott van, meghallgatta, és örült neki!
    Történtek más megmagyarázhatatlan dolgok is, de azt nem is merem leírni, nehogy egy pszichiáter is elolvassa. 🙂
    Csupaszabó

    • Kedves Zsuzsi!

      Köszönöm, hogy leírtad nekünk ezeket a dolgokat – szerintem kicsit a lelked is megkönnyebbült.
      Szeretettel:
      Timi

  4. Szia Timi,

    köszönöm a válaszod. El sem tudom mondani mennyire ijesztő volt később, amikor megtudtam, hogy ugyanabban az időpontban meghalt a nagybátyám, amikor ezek megmagyarázhatatlan események történtek.
    Kiver a frász, ha most is erre gondolok. Az a füstszag (kábelszag) egészen érdekes volt, csak egy bizonyos jól behatárolható helyen volt jelen. Ez a két jól érzékelhető esemény az, ami miatt teljes mértékben hiszem azt, hogy van valami “élet” vagy létforma a halál után.
    Remélem nem jön vissza, remélem nem lesz itthon már semmi ilyesmi. Így is nagyon félve megyek el a polc mellett.
    Komolyan félek.
    Leginkább attól, hogy visszajön.
    Szerinted is csak elköszönt, látni akart?
    Köszönöm még egyszer a válaszod és a véleményed.
    Üdvözöllek szeretettel.

    • Szia,
      Nem kell félned, valószínűleg csak elköszönt akkor. Nem akarlak ijesztgetni, de bizonyos szellemek akár évtizedekig is visszajárhatnak, bár ez inkább a közelebbi rokonoknál gyakori, nem nagybácsinál. A polc mellett meg azért ne félj, mert mindig más-más helyen jelennek meg. Én azt gondolom, hogy nem fog többé megjelenni, mert a halála pillanatában már eljött hozzád elbúcsúzni, vagyis szellemként tudta, hogy meghalt, elfogadta és már rég továbbment a szellemvilágba.
      A füstszag érdekes – azon a helyen állt a szellem, ahol a szag érezhető volt. A szellemek észlelésének több módja van, az egyik az illat. Mellettem is gyakran szokott állni áporodott szagú, vagy pocsolyaszagú szellem, de előbb-utóbb továbbáll – nem kell vele foglalkozni.
      És még valami, hogy a félelmed csökkenjen – én azt mondom, hogy nem a szellemektől kell félni, hanem az élőktől.
      Szeretettel:
      Timi

      • Szia Timi,

        köszi, kicsit megnyugtattál 🙂 De csak kicsit! Láthatod, nem volt félelem-mentes a sztori, amikor azonosítottam az időpontot. A telefon első és második leesése között jó pár perc eltelt, ezek szerint addig “itt” volt, a konyhába. Onnan pedig tökéletesen belátni arra a helyre, ahol ültem és dolgoztam. Bizony, meg kellett keresnie a telefonom (a személyes tárgyat), hogy felhívja a figyelmem, “valami nem stimmel”. Valahol olvastam, hogy a lélek rezgéseket ad, vagy valamilyen rezgése van. Ha pedig ez van, akkor a levegőben ez a nagy frekvenciás rezgés súrlódást okoz(hat). A súrlódás akár füstszaggal (a levegőben lévő por és egyéb elem) kisülésével járhat. Talán innen eredhet az a bizonyos “szag”.
        🙁 Nem vagyok nyugodt Timi, csak elfogadom, hogy ez itt, ezen a helyen megtörtént. A nagybátyám 2 évvel volt idősebb nálam. Nem volt öreg.

        Az idő (és a nyugalmas, szellemmentes) napok majd meghozzák a lelki megbékélést is.
        Köszönök minden választ és segítségnyújtást!

        Szeretettel: ZBC

  5. Kedves Timi!

    Az történet (amit most álnéven szeretnék leírni) 2013. szeptember 25-én történt. Mai napig értetlenül állok az esemény előtt és rémülettel tölt el, ha rá gondolok.
    A sztori:
    Szeptember 25-én szerdán délelőtt 11:30 (35)-kor hatalmas csattanással leesett a mobilom az előszobában lévő szekrény második polcáról a járólapra. Kicsit furának tartottam, mert eddig a polcos részről soha nem esett le. Miután megnéztem, sehol
    egy karcolást nem találtam, ugyanoda visszatettem, a polcra. Épp egy sürgős munkám volt, nem foglalkoztam tovább ezzel a történettel, azonban pár perc múlva (4-5-6?) ismét csattanás, telefon a járólapon.
    Biztos voltam abban, hogy széttörött, de hogy most sincs egy karcolás sem rajta, nem törött el, működik, de nagyon meglepett, mert nagyot zuhant. Jó másfél méterről.
    Közben arra figyeltem fel, hogy füst szagot érzek egy bizonyos helyen, az előszoba és konyha közötti részen.
    Olyat, mint amikor a konnektor kigyullad, de a füstöt nem lehetett látni. Kifejezetten egy jól behatárolható területen lehetett csak érzékelni, kb. fej magasságban.

    A mobilom elég nehéz készülék, (14 dkg) elvileg kétszer a polcról magától nem tud leesni. Ha csak nem teszem úgy oda kétszer, hogy pont a súlypontjára. Tehát félig a polcra.
    (Kipróbáltuk, a felének kell lelógni ahhoz, hogy kibillenjen a súlypontja.)
    A polc szélesebb részén később találtunk két nyomot amit a mobil hagyott, látni, ahogy benyomódott a polc alsó szélesebb részébe a mobil valamelyik sarka. Nagyító alatt is megnéztem, egyetlen karcolás, benyomódás nincs rajta.

    Pénteken délután tudtam meg, hogy meghalt az unokabátyám, szerdán, szeptember 25-én 11 óra 30 perc körül, hirtelen szívmegállás okozta a halálát.

    A mobilom nem volt rezgőre állítva és abban az időpontban nem hívott senki. A legközelebbi bejövő hívás délután történt.
    Érdekes, hogy a polcon az egyetlen személyes tárgyam ez a mobil volt, az összes többit együtt használja a család. Az ott lévő kávéscsészék, vagy a szén-monoxid mérő nem köthető hozzám szorosan.

    Talán valamilyen formában – egy más állapotban – (vagy más dimenzióban) – itt járt, elköszönt, vagy csak látni akart, hiszen szoros kapcsolat volt köztünk gyerek korunk óta. Nem tartom kizártnak, mert már hallottam ilyen történetet, csak sohasem hittem benne. Most azért más a véleményem.
    Hogy lehet, hogy mondjuk tíz éve soha nem tettem rosszul a mobilom a polcra, csak épp azon a napon, abban az órában? Hogyan lehet, hogy látta
    (érzékelte?) azt, hogy másodszor is odakerült a mobil, vagy hogyan tudtam másodszor is rosszul, félig lelógva odatenni? Miért várt a 14 dkg-os telefon
    a súlypontja, hogy pár perc múlva billenjen át a zuhanás felé ?

    Kicsit hosszúra fogtam a történetet, de szerettem volna nagyon részletesen leírni. Nagyon hálás lennék, ha válaszolnál, (válaszolnátok) vajon azon a napon mi történhetett itt?

    Köszönöm.

    • Szia,
      Csak én tudok neked válaszolni, mert más nem ír a blogomba…
      A halál utáni órákban és gyakran napokban is az elhunyt szerettünk eljön hozzánk elköszönni, ha közel álltunk egymáshoz. Ilyenkor mindig jeleket ad, amit vagy észreveszünk, vagy nem. Ez függ az érzékenységünktől is, és attól is, hogy a szellem milyen magas szinten van a szellemvilágban. Az unokabátyád már magasabb szintű lélek lehet, mert nem képes minden szellem tárgyakat mozgatni. A te esetedben az történt, hogy szeretett volna elköszönni tőled, ezért egy személyes tárgyat lelökött. Mivel te ekkor még nem furcsálltad annyira a dolgot, ezért lökte le ismét. Szerintem a második leeséskor kezdtél el gondolkozni azon, hogy “itt valami nem stimmel”.
      Ha esetleg valamikor álmodsz vele, jegyezd meg, mit mond, mert álmodban is üzenhet.

      Gyakran találkozok olyan emberekkel, akik egyáltalán nem hisznek a szellemvilágban, egészen addig, amíg valami ehhez hasonló nem történik velük. Én soha senkit nem szoktam győzködni az igazamról (ez soha nem célom), ugyanis előbb-utóbb megtapasztalja a szellemek létezését, akinek meg kell tapasztalni.
      Tehát a válaszom: a te esetedben elbúcsúzott tőled a nagybátyád.
      Szeretettel:
      Timi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .