Halál utáni üzenetek

Miután a szellem földi testét elhagyja, még napokig, vagy hetekig az asztrális síkon tartózkodik. Jó esetben legkésőbb 6-7 hét elég neki, hogy visszatérjen a szellemvilágba. A lelkeknek a halál utáni első gondolatuk leggyakrabban az, hogy a közeli szeretteik mellett legyenek, mikor megtudják a halálhírt. Nagyon gyakori, hogy ha valaki éjjel hal meg, még aznap éjjel megjelenik szelleme a családtagoknál, közeli rokonoknál. Végigjárja azokat, akiket életében szeretett, gyakran láthatóvá is válik.

Ha fejlett szellemről van szó, aki már rendelkezik olyan tudással, hogy belépjen álmainkba, vagy saját álmot generáljon, akkor ezt is megteszi – még mielőtt megtudnánk halálhírét. Az én családomban is előfordult már olyan eset, hogy az elhunyt a lányának megüzente halálhírét egy álmon keresztül, de csak másnap derült ki, hogy éjjel meghalt.

Az elhunyt szellemének is nagy fájdalom, ha halála miatt sírni látja szeretteit, ezért próbálja bevonni őket a szeretet fényével, próbálja megölelni, vigasztalni. Ezeket a jeleket azonban csak az arra fogékony rokonok érzik, illetve a gyerekek.

Ezek a jelenések felerősödhetnek a temetés napján. Ilyenkor sokszor mozognak tárgyak, megjelenik az elhunyt szelleme, vagy fekete asztrálteste, villognak a lámpák. Ha ilyenkor megmagyarázhatatlan boldogságot és nyugalmat érzünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy elhunyt szerettünk éppen átölel minket földöntúli fényével.

A szellem gyakran ott van saját temetésén (de nem minden esetben) és boldogsággal tölti el az itt maradtak szeretete.

 

350 hozzászólás a(z) “Halál utáni üzenetek” bejegyzéshez

  1. Kedves Timi! A történetem vele! Lászlónak hívták. Valamikor húsz évvel ezelőtt került ide a falunk ba 16 évig élt együtt egy cigány nővel. Nagy kőrösön a munka helyen ismertük meg egymást. Három évig dolgoztunk együtt, mi után engem el küldtek meg szakadt a találkozásunk egymással. Öt év mulva ugy hozta a sorsunk hogy újból találkoztunk,és össze is jöttünk. Én 30 év házaság után el váltam hogy vele élhessem le a hátralévő éveimet .2016 februárban el költöztünk együtt és innentől kezdődtek a problémák a volt élet társa el átkozzott minket sajnos a az ember akit szerettem 2019 02 25 én meghalt nem kaptunk csak három boldog évet most teljesen össze vagyok törve igy két honap után is nagyon hiányzik és egyre jobban ő volt az életem vele meg haltam én is kérdezném hogy az átoknak lehet valami köze hozzá és hogy miért nem érzékelem a szerelmem jelenlétét sem testileg sem álmomban pedig nagyon szeretném látni vagy érezni hogy velem van. A barátnőm mondta hogy ő beszélt vele álmában és mondta neki Laci hogy nagyon szeret és mindig vigyáz rám el fog jönni hozzám valaha is vagy sosem látom többet pedig nagyon várom meg fog valaha látogatni? el jön majd hozzám ?beszélünk majd ? Velem lesz?ő volt az életem szerelmem a szívem darabokra tört😭😭😭😭💔💔

    • Szia,
      Természetes, hogy még össze vagy törve lelkileg, hiszen a haláleset csak pár hónapja történt. Ahogy írod, te is vele haltál – nagy a fájdalom, ha az ember az élete szerelmét, esetleg az ikerlángját veszíti el. Elképzelhető, hogy a volt párja megátkozta, de függetlenítsünk el attól, hogy ő cigány-e vagy sem, hiszen én is tudok átkot feltenni (bár nem szoktam) és levenni is. A haláleset viszont nem történhet átok miatt, mert mindenki halálának az ideje már meg van írva a leszületésekor, vagyis az átoktól független.
      Biztos vagyok benne, hogy próbált veled kapcsolatba lépni ébrenlétben és álmodban is, de nem vetted a jeleit, illetve álomban az üzenetei az altudatban maradtak, vagyis ébredéskor rögtön el is felejtetted ezeket az álmokat. Mivel nem ért nálad célt, ezért próbált üzenni a barátnődön keresztül.
      Azt javaslom, hogy minden esete alvás előtt beszélj vele, hogy üzenjen neked álmaidban, sőt az is gyakran segít, ha az éjjeliszekrényre készítesz tollat és papírt, hogy ébredés után rögtön le tudd írni az álmodat. Biztos vagyok benne, hogy még üzenni fog az álmaidban és meg is fog látogatni, csak járj nyitott szemmel és figyeld a jeleket.
      Szeretettel:
      Timi

  2. Szia Timi
    Egy hatalmas szerelem talált rám 4 évvel ezelőtt.
    Tiltakoztam ez ellen , de mikor megtudtam férjem megcsalt úgy döntöttem esélyt adok ennek a nagy szerelemnek.
    Sorsszerű volt mert ő tőlem 2000Km lakott.
    Férjem által ismertem meg sok hónap telt el mire elkezdtünk beszélgetni.
    majd ahogy telt az idő beleszerettünk egymásba.
    Az ő házassága is tönkrement.én voltam neki a mindene és nekem ő.
    ilyen szerelmet sem ő előtte sem ő utána ne fogok érezni.szó szerint a lelkem másik fele .
    Mindig azt mondta én az előző életében a felesége voltam az antik Rómában szinte én is láttam azt a házat és amiről beszélt.
    azt mondta 1000 éve engem keresett és mikor meglátta a képemet úgy érezte megtalált és mikor hallotta a hangomat először elsírta magát.
    Ő olasz országban lakott én itt Magyarországon de minden nap beszéltünk és ahogy tudott jött hozzám.
    Hiteltelen szerelem volt ez közöttünk és mindig féltünk mikor lesz az utolsó pillant.
    Most mikor a válását elindította , szív infarktusban meghalt, nem tudtam tőle elköszönni, pedig a mindenem .
    szeretném tudni ha ő ingértett tett mindig velem lesz akkor vajon lát e ?hall e ?
    érzi e a hatalmas fájdalmam amit a hiánya miatt érzek.
    miért halt meg mikor közös jövőt terveztük már.
    meg fog látogatni vajon?
    kérlek adj tanácsot.
    egy nagyon szerelmes gyászoló lány:(

    • Kedves Krisztina,
      Először is, fogadd őszinte részvétem :(.
      A leírásod alapján ez a szerelem egy valóra vált, egyesült ikerláng szerelemnek indult, minden egyes boldog és nehéz pillanatával. Sajnos, ezekben a szerelmekben időnként több a bánat, mint most a te esetedben is…Az ikerláng szerelmek folyamatosan velünk vannak, életeinken keresztül is, de sajnos nem minden életben történik meg a kiteljesedése. Sokszor háborúk, halálesetek szakítják meg ezt a csodálatos szerelmet, de van olyan, hogy a felek képtelenek érte családokat szétszakítani.
      Bármi is történik, minden esetben a tanulás, a fejlődés. a te esetedben ez: az elengedés. Sajnos ezzel a hatalmas veszteséggel kell most ezt megtanulnod a jelenlegi életedben.
      Kérdezed, hogy hall-e téged és érzi-e a fájdalmadat? Jobban, mint bárki más, hiszen ti egy lélek vagytok. Érzi a fájdalmadat, ezért a következő hetekben, hónapokban figyeld a jeleket, amiket küldeni fog neked.
      Megígérte, hogy mindig veled lesz – ez így van, mert az ikerláng szerelem életeken keresztül ível.
      Tudja, hogy majd követni fogod és vár türelmesen, de neked még dolgod van ebben az életben. A gyász enyhülése után meg fogod találni a jelenlegi életed értelmét és a boldog pillanatokat is. Lesz hozzá erőd és nem fogod feladni. Ezt Ő sem szeretné.
      Ehhez kívánok neked kitartást és lelki erőt.
      Szeretettel:
      Timi

    • Kedves Timi remélem jó helyre írok Édesanyám február 20 án halt meg nem bírom el fogadni hogy nem jön haza többé anyukám halála után 2 nappal jég hideg volt az arcom és a hátam olyan érzésem volt van hogy anya haza jött hozzám és erős gyogyszer szagot illetve kámfort éreztem a lakásban de csak én a férjem azt mondta ő nem érez semmit viszont álmomba láttam anyát de nem szolt semmit és utánna el ment én csak kiabáltam utánna itt vagyok anyukám mondjad de semmi de viszont a 9 éves kis fiam az beszélt vele álmába és anya azt mondta neki hogy vissza akart jönni de nem bírt és hogy szandika ne sírj veletek vagyunk apával anya mindig így hivott engem szóval kérdésem az lenne mért nem jön hozzám hogy beszéljek vele nagyon hiányzik naprol napra jobban mindent ugy hagytam a szobàjába ahogy hagyta sírva kelek sírva fekszek probálom magam tartani a gyermekeim elött de nem mindig megy és ne haragudj hogy ilyen hosszú lett !

      • Kedves Alexandra,
        Fogadd őszinte részvétem anyukád miatt 🙁 ha valaki elveszíti az anyukáját, már semmi nem lesz olyan, mint előtte volt..
        Utólagos engedelmeddel ránéztem anyukád lelkére – azt láttam, hogy a halála után szinte rögtön átment a szellemvilágba. Nem akart még, de vitte a fény. Közben folyamatosan arra gondolt, hogy mi lesz nélküle a gyerekekkel és az unokákkal. Nem írtad, hogy mi volt a halál oka, de úgy éreztem, hogy hirtelen halállal halt meg. Erős verejtékezést éreztem, illetve bal szemben homályos látást és bal agyféltekében erős fájdalmat, erős szédülést, félelmet. Valószínűleg agyvérzés okozhatta a halálát, de szerintem magas vérnyomása és szívproblémái is voltak. Úgy éreztem, hogy várta a segítséget és bízott benne, hogy megmentik – ebből arra következtetek, hogy mentőt, vagy orvosi segítséget várt.
        Ahogy üzente is, vissza akart jönni, de nem bírt. Ez azt jelenti, hogy érezte a halál beálltát és tudomásul is vette, de maradni akart volna még mellettetek a földi síkon. Amúgy minden léleknél változó, hogy a halála után mikor sikerül átmenni a szellemvilágba: van, aki itt ragad hónapokig, évekig; a legtöbben 6-7 héten belül átmennek – anyukád már szinte a halála pillanatában átment a fénybe.
        Ettől függetlenül még meg fog látogatni benneteket otthon és fog hagyni üzeneteket. Sok esetben az elhunyt lelkek belépnek az álmainkba és ott üzennek.
        Szeretettel:
        Timi

        • Igen hirtelen ment el tesom kocsiába halt meg nálunk a központba tesom szalad orvosért hogy jöjjenek mert anya rosszul van 2 orvos ált felette és senki nem csinált semmit csak cukrot mértek nem tették rá az oxigént meg mikor látták hogy nem mozdul akkor nem élesztették ujra a roham mentöt is le mondták anyukám halálának az oka szív elégtelenség szív nagyobbodása volt neki kapkodott a levegőért aznap én ithon voltam a pici ikreimmel de éreztem hogy nagy baj van mikor le kisértem az autohoz mondta siet haza és nagyon szeretlek mondta és téged életem mondtam neki aztán el telt egy pár ora és jöttek a tesomék üvöltöttem hol van anya hol hagytátok és akkor jött a hideg zuhany anya meg halt nem segítettek neki én másnap be mentem meg nézni mert nem akartam el hinni hogy nincs anyuci többé le volt lilulva az arca ami oxigény hiányt jelent itt azt mondták nállunk hogy be komált de nem így volt éreztem és igazam is lett anya agyának semmi baja nem volt 100 %os agy kapacitása volt a részletes boncolási jegyző könyven lényeg be mentem számon kérni az orvost mért nem élesztették ujra az én drága anyukámat válasznak ezt kaptuk nem fértek hozzá az autóba mondtam neki tudja hogy élek azota vagy min megy át a családom mért nem vették ki az autoból erre csak azt szajkozta sajnálja a sajnálatával nem adja vissza nekem senki az én drága édesanyámat !!

  3. Kedves Timi!
    Én a 21 éves kishúgomat veszítettem el tavaly februárban.
    2017 őszén gyulladásos mellrákot találtak nála az orvosok, másfél évig bírt küzdeni. Az utolsó hónapok voltak a legrosszabbak, majdnem minden szervét felemésztette a rák. Lassan egy éve már és még mindig nagyon fáj a hiánya nekem, anyukámnak és öcsémnek is. Volt azonban egy érdekes dolog, amit én tapasztaltam. Temetése utáni napokban volt egy álmom, ahol teljesen hétköznapi szituációban (munkámmal kapcsolatos volt) hirtelen feltűnt a húgom és megölelt és nagyon boldog voltam. Sírva ébredtem fel. Mindezek ellenére nagyon nehéz, hiszek abban, hogy ő már nem szenved, de továbbra is nagyon nehéz azzal a tudattal élni, hogy nincs velünk. Nem telik el nap, hogy anyukámmal ne beszélnénk róla, keressük a “miértre” a választ.
    Viszont a halála előtt még mesélt néhány megmagyarázhatatlan dolgot. Egy-két hónappal a halála előtt álmaiban látta, hogy nagymamánk (aki már 7 éve meghalt) eljött hozzá és megfogta a kezét, majd azt mondta, hogy végig mellette lesz, illetve azt is mondta, hogy fájdalmas lesz a halála…. Én ezeket a dolgokat akkor a durva gyógyszerek, fájdalomcsillapítók hatásának tudtam be, de már nem tudom…. Köszönöm, hogy elolvastad soraimat.

    • Kedves Kata!
      Nagyon sajnálom, ami veletek történt. Minden haláleset szörnyű, de ez méginkább igaz, ha valaki ilyen fiatalon megy el…A halála előtti álmokban már készítették őt fel a távozásra, azok nem a gyógyszerek miatt voltak.
      Később azért jött vissza az álmodban, hogy tudassa veled, hogy jól van és nyugodj meg. Az elhunyt szeretteinknek fáj látni, hogy szenvedünk az elvesztésüktől. Abban pedig biztos lehetsz, hogy nem fáj már neki semmi, hiszen a halál pillanatában a beteg, földi testét a lélek levetette és a szellemvilágba már egészségesen és boldogan ment át – főleg úgy, hogy még várták is…
      Ami még feltűnt, hogy megjelenik a 7-es spirituális szám, hiszen a tesód 21 évesen halt meg (mivel ez 3×7, ez mindig fejlett lélekre utal), illetve az is érdekes, hogy a nagymamád is 7 évvel előtte halt meg. Ezek arra utalnak, hogy a tesód fejlett lélekként érkezett le ebbe az életébe és azért ment el ilyen korán, mert az adott sorsfeladatát teljesítette. Az ilyen lelkek sokszor már a fejlődési útjuk végén vannak. Ez azt is jelentheti, hogy ő már nem biztos, hogy földi testbe születik majd le, hanem őrangyali minőségben fogják leküldeni valaki mellé. Persze ez csak egy lehetőség, de ha még van mit tanulnia, akkor nagy valószínűséggel a családotokba fog újra leszületni. Ezt úgyis tudni fogjátok, mert a kisbabánál félreérthetetlen jelek és egyezések lesznek 🙂
      Szeretettel:
      Timi

  4. Kedves Timi!
    Véletlenül fedeztem fel az oldalát, végigolvasva sok mindenre választ kaptam, amiért nagyon hálás vagyok.
    Mégis szeretném a véleményét kérni az alábbiakkal kapcsolatban, mert a lelkem nem tud megnyugodni, válaszokat keres, és ezeket Öntől szeretném kérni, mert úgy érzem, van bizalmam Önhöz. 
    Előre is köszönöm – és a türelmét is a viszonylag hosszú levelem miatt.
    Még főiskolás voltam, amikor 1990-ben az anyuval és a velem élő nagymamámat, az ő édesanyját, megműtötték, majd menthetetlen állapotban hazaadták a kórházból. Mikor anyu megtudta a végzetes tényt ( akkoriban még egy rosszindulatú per, és munkahelyi stressz is nehezítette az életét ) stroke-ot kapott, és én 23 évesen, tapasztalatlanul, egyedül maradtam két hétre a haldokló nagymamámmal.  Megtettem mindent érte, amit erőmből és értelmemből akkoriban futotta. Kicsi volt a rokonság, hozzájuk nem tudtam fordulni, egy nővér adott néhány tanácsot. ( Apu rég nem élt ekkor, jóval korábban anyu már el is vált tőle, mert ha ivott, agresszívvá vált és verte őt. Sok örömöt nem hozó házasságuk 10 évig tartott, testvérem nincs. Anyu egy napon szabályosan megszökött otthonról, ekkor költöztünk az édesanyjához.)
    A nagymamámat nagyon szerettem, eleinte talán egy kicsit jobban is, mint anyut. Azt mondták akkoriban, nem volt véletlen, hogy én maradtam mellette az utolsó napjaira. Emlékszem, a halála utáni éjjel álmomban megszólított valaki a nevemen. Nem láttam senkit, de úgy éreztem, hogy mama volt.
    Múltak az évek, és csupa “véletlennek” köszönhetően azt a mesterséget kezdhettem művelni, amit már kisfiú koromban játszottam. Megvalósult az álmom, ami nagyon keveseknek adatik meg! Felköltöztem vidékről a fővárosba, a leszázalékolt, de magát ellátni képes anyut elhagyva, a biztatását és a támogatását viszont mindig is érezve. Megadatott, hogy soha nem mentem/megyek be úgy a munkahelyemre, hogy “na már megint dolgoznom kell”, ez a munka a szerelmem lett. De 13 éven keresztül nem volt hét, hogy ne utaztam volna haza, hogy így vagy úgy ne segítsek anyunak valamiben, és ő is segített nekem, amiben csak tudott. Nem elsősorban az érzelmei kifejezésével, de minden mondatával, cselekedetével bizonyította a szeretetét. Valahogy mindig úgy hozta az élet, hogy nem nagyon számíthattunk másra, csak egymásra. Anyu ekkoriban árulta el, hogy amikor utoljára találkozott nagymamámmal, ő azt mondta neki: “Úgy vigyázz magadra, hogy ha valami bajod lesz, ennek a gyereknek senkije se marad!” Ez a mondat is magyarázatot adhat anyu hozzám való ragaszkodására.
    Anyu sajnos – főleg álladóan szorongó alkata miatt – lassan egyre többet betegeskedett, először pánikbeteg lett ( évekig főleg azért jártam haza, hogy ki merjen menni az utcára az agorafóbiája miatt ), utána szívbeteg lett, majd súlyos csontritkulás alakult ki nála. 2006-ra olyan állapotba került, hogy nem hagyhattam egyedül, és úgy döntöttem, hogy felhozom magamhoz. Addigra már az egyetlen közeli barátnője meghalt, és rajtam kívül senkire nem számíthatott – meg különben is, ezt mondta a szívem.
    Mindezt úgy vállaltam el, hogy több műszakos beosztás mellett, egyedül viseltem gondját. Csak kocsival tudtunk közlekedni úgy, hogy járás közben mindig rám támaszkodott.
    De bárhogy könyörögtem neki, nem nagyon akart kontrollra menni, nagy nehezen tudtam csak rábeszélni néhány vizsgálatra. Többször került ilyen-olyan betegségek miatt kórházba ( rettegett attól, hogy bekerül, egy alkalommal azt mondta, hogy soha nem bocsájtja meg, hogy bevitettem, pedig muszáj volt ), míg 2012-ben kiderült, hogy szívelégtelensége van. Ágyhoz kötött lett.
    Találtam egy nagyon csendes, pici házat, hogy nyugalomban lehessen. Azt mondta, hogy soha nem volt még ilyen csendes helyen zaklatott, nehéz életében, mint ott.
    6 évig, tavaly augusztusig így éltünk: pelenkáztam, ha kellett, segítettem neki az étkezésben, mosdattam, stb. Ő olvasgatott, tévézett, rádiót hallgatott, telefonálgatott. Szellemileg teljesen tiszta, intelligens volt mindig.
    De nagyon zavarta, hogy én tettem tisztába ( pedig szívesen tettem, ő pedig idegenre nem nagyon akarta bízni ezt ), hisz mindig magára sokat adó, elegáns, csinos asszony volt. És a betegsége miatt volt, hogy egy nap gyakrabban is pelenkázni kellett a felszívódási zavarok miatt. Sokszor el is keseredett szegény, azt mondta, hogy már nem akar így élni. De ennek ellenére azért szeretett jókat enni, mindent meg tudtunk beszélni, és ahogy telt az idő, elég zárkózott természete megnyílt, és régi emlékeket is felidézett. Akkor kezdett tudatosulni bennem, amit korábban csak éreztem, hogy mennyire jó hogy van, és bele se mertem gondolni, mi lesz, ha nem lesz. Gyakran sürgetett, türelmetlen volt, szerette volna, ha sokszor vagyok vele, de ennél többet fizikailag nem tudtam tenni.
    Sokszor meg is kérdezte, hogy “jó, hogy vagyok még neked?” Ilyenkor mindig igyekeztem megnyugtatni, és gyakran mondogattuk egymásnak, hogy szeretlek, és hogy nem teher számomra. Mert hogy tényleg nem volt az. Két súlyos tüdőgyulladásból is itthon kezeltem ki, mivel a háziorvos azt mondta, hogy így jobban jár, mint ha kórházba kerül, mert élve megúszhatja – és sikerült!
    Közben hol hajnalban, hol este, hol napközben dolgoztam, teljesen rendszertelenül, sokszor hétvégén és ünnepnapokon is, ami számomra szinte teljesen kizárta a magánéletet. Nemcsak engem, őt is megviselte ez a beosztásom ( bűntudatom van most emiatt is…) , de csak így tudtam kettőnket eltartani.
    S közben valahogy mindig azt éreztem, hogy ezt nekünk együtt kell végig küzdenünk.
    Hosszú távon lehetett rá számítani, de ahhoz képest gyorsan bekövetkezett a vég:  többszöri kórházi kezelés ( most is azt mondta, nem bocsájtja meg, hogy bevitettem – de hát félkómás állapotban nem hagyhattam otthon ! ), trombózis, műtét, ( valószínűleg kórházi ) fertőzés miatt novemberre teljesen legyengült. Hosszú hetekig naponta kétszer jártam be hozzá, hogy segítsek neki az evésben, és az ivásban. A végén a kezelőorvosa sírva mondta nekem, hogy elfogytak az energiái.
    Anyu nagyon szerette volna, ha hazajöhet, én is, így – súlyos állapota ellenére – úgy döntöttünk, hazahozom.  Még kilenc napig élt itthon, és az élet nem tette neki nagyon könnyűvé a távozást, a haldoklás minden stádiumán keresztül kellett mennie. Fogtam a kezét végig az utolsó három nap, amikor már félig öntudatlan volt. Állítólag ekkor még hallanak az útra készülők. Akkor is, és korábban is, amikor még tudott legalább bólogatni, megköszöntem neki mindent, és mondtam neki, hogy nagyon szeretem. Lehet, hogy már már azt akarta, hogy vége legyen, de félhetett is. Én fogtam le a szemét. Ugyanúgy, mint annak idején nagymamámnál, most is az én feladatomul adta ezt a sors.
    Öt perccel később írt az unokatestvérem egy üzenetet, kérdezte, hogy van anyu. Pedig előtte hetekig nem jelentkezett.
    Mi lehet ez az egész Ön szerint? Közös karma? Ez volt az egyéni feladatom? Vagy egyszerűen csak a gyermeki kötelességemet próbáltam teljesíteni?
    Érdekes, hogy pont akkor kezdett több szabadidőm lenni a munkahelyemen, amikor anyu súlyos beteg lett. Ekkor egy olyan munkatárssal kezdtem el dolgozni, aki tavaly februárban vesztette el az édesanyját, gyakran próbáljuk vigasztalni egymást azóta is. Amikor nem sokkal korábban, nyáron kerestem anyu pszichiáterét, azt mondta, hogy épp most adta fel végérvényesen a praxisát. Anyu halála után néhány nappal véglegesen lejárt a telefon előfizetése, megszűnt a száma, és épp akkor kaptam egy jutalmat, ami megkönnyítette azt, hogy eltemethessem….
    Halála másnapján, amikor intézni kezdtem a temetést a szolgáltatónál, egy hölgy telefonon azt mondta, nyugodtan menjek be hozzá. Csakhogy nem az előző napi, hanem egy ismeretlen hölgy várt, mert a kollégája hirtelen beteg lett. Elintéztünk szinte mindent, csak a végén mondtam, nem tudom, hogy a hamvakat hogy juttassuk el vidékre. Kérdezte az ügyintéző, hogy merre kéne vinni. Mondtam, és milyenek a “véletlenek” ( ? ) közölte, hogy ő hetente jár arra, szívesen elviszi a vidéki temetőbe. ….
    Tudja, Timi, nagyon közel kerültünk egymáshoz anyuval lelkileg az elmúlt években, pont akkor kezdett megnyílni zárkózott természete, amikor el kellett mennie. Ő volt a családom, magával vitte a magabiztosságomat, a biztos hátteret, életem nagy részét.
    Mióta elment, csak azért olvasok, hogy megtudjam, hogy tudnék innen segíteni neki odaátra. Mindent megtennék most is érte. 
    Haragszik-e ugyan rám? Hogy élhet most? Hol lehet?
    November 18-án ment el. Néhány héttel a halála után már álmodtam vele, egyszer a kórházban feküdt, utána pedig csinos volt, fiatal, mint fénykorában, és mosolygott. Ünnepelték egy nagy tortával. Néhány napja pedig a nevemen szólított álmomban. Legalábbis úgy érzem, ő volt. Olyan boldogságot éreztem, hogy legalább láthattam.
    Nem tudok megnyugodni, sokszor mondom azt magamnak, hogy így nekem nem kell az élet, a munkámat is csak nagy odafigyeléssel tudom elvégezni, alig várom, hogy hazaérjek, mert azt hiszem, vár, és megkérdezi, “na, megmutatod-e, mit hoztál?” Otthon nagyon sokszor, de olykor az utcán is elővesz a sírás, pedig nem akarom őt ezzel “lehúzni”.
    Vasárnap ment el, úgyhogy azok a napok, szörnyűek, olyankor mindig újraélek mindent, keresem, hogy hol hibáztam, mert hát nyilván lehetett volna mindent jobban is csinálni….
    Anyu szobájában minden este fehér gyertyát gyújtok, a holmijához nem tudok nyúlni. Olykor hangosan beszélek hozzá ( nem tudom, hallja-e ) hogy ne aggódjon miattam, majd csak elleszek egyedül….

    • Kedves János!
      Nehéz ezeket a sorokat olvasni elérzékenyülés nélkül:) nem is nagyon tudok most mit írni…kevés ember teszi meg azokat a dolgokat, amelyeket Ön megtett az édesanyjáért, pedig mindenkinek így kellene…ezzel szemben Önnek még olyan gondolatai vannak, hogy haragszik-e? Miért haragudna? Azért is jelent meg az Ön álmában, hogy tudassa, hogy jól van, nyugodjon meg. Nem fáj már neki semmi. A szellemvilágban, a lélekcsoportja tagjai között már csak a boldogság és a megnyugvás van. Azért is jött el Önhöz, hogy ezt tudassa.
      Ön pedig ne keresse, hogy hol hibázott. Ha hibázott volna esetleg, annak már amúgy sincs jelentősége, csak a saját lelkét nem engedi megnyugodni. Mindenki követ el hibákat és sokszor csak a szeretteink halála után döbbenünk rá, hogy valamit máshogy kellett volna…lehet, hogy így van, de a lelkifurdalás nem old meg semmit.
      Arra gondoljon, hogy Ön erőn felül mindent megtett érte, más emberek a felére sem képesek…
      Azt tudni kell, hogy az elhuynt lelkek akkor is vissza tudnak jönni minket meglátogatni, ha már átmentek a szellemvilágba. Viszont az anyukája szobáját ne hagyja érintetlenül. Az nem jó, mert az elhunyt lelket idekötheti a földi síkra. Hagyjon meg tőle emlékeket, tárgyakat, de a többi holmit pakolja össze, ajándékozza el, alakítsa át a szobát pl. hálónak, hogy új energiák keletkezhessenek a lakásban. Ezek az új, pozitív, tiszta energiák segíteni fognak a továbblépésben és talán új ismeretségeket, új barátokat, földi segítőket is hoznak az Ön életébe – ami általa könnyebb lesz az élete és újra megtalálja az apró dolgokban a boldogságot. Ezt kívánom Önnek, tiszta szívből.
      Szeretettel:
      Timi

  5. Szia Timi!
    Pont 15 éve halt meg az a fiú aki életem szerelme volt. Fiatal volt, gyönyörű és nagyon fialtalon egy foci meccs közben halt meg.
    Nekem azóta van egy kisfiam aki nagyon hasonlít rá az álma a foci, és nagyon gyakran beszél olyan dolgokrol ami a szerelmem éltébol jonnek, például milyen meze lesz pont olyan mint ami neki volt mikor elkezdte a focit.
    Előfordulhat hogy leszuletett hozzam?
    Nagyon közel áll hozzám a mai napig a családja.
    Koszonom a segítséget

    • Kedves Gloria!
      Ahogy írod, az a fiú az életed szerelme volt, de sajnos a korai halála miatt ez a szerelem nem tudott tovább tartani. Én azt gondolom, hogy ez a fiú az egyik lélektársad volt és nagy a valószínűsége, hogy valóban ő született le a kisfiadként.
      Szeretettel:
      Timi

  6. Kedves Timi!
    Én a 23 éves fiamat veszítettem el karácsony előtt tíz nappal, autó balesetben. Tanító vagyok, elsőseim vannak, és a halála előtt kb. két héttel azt álmodtam, hogy egy kiránduláson elvesztettem egy kislányt az osztályomból. Hiába kerestem, szobáról szobára bolyongtam egy házban, sehpll nem találtam, és egy idő után tudtam, hogy nem is lesz meg. Iszonyatos érzés volt, rettegtem, hogy miként fogom elmondani a szüleinek. Aztán felébredtem, és hálát adtam a sorsnak, hogy ez a nagyon is valóságosnak tűnő rettenet csak álom volt. A fiam halálát álmodhattam meg? A halála utáni napon megtanultam 3 olyan imát, amivel elengedhetem és átsegíthetem őt a fénybe. A temetésén is ezeket mondtam el neki, elköszöntem tőle, és elengedtem. Amikor a tiszteletes azt a mondatot mondta, hogy még az Isten is sír, el kezdett szakadni a havas eső. Mindez pár percig tartott. Jól gondolom, hogy így köszönt el tőlünk? Sajnos én még nem álmodtam vele, vagy csak nem emlékszem,de az is lehet gondolom, hogy csak nyugtatóval tudok pihenni, így a tudatállapotom nem alkalmas a vételre.
    Válaszát köszönöm: Zsuzsa

    • Kedves Zsuzsa!
      Mivel az én nagyfiam is pont ennyi idős, megrendülten olvastam a soraidat – nem sikerült elvonatkoztatnom. Mielőtt egy közeli hozzátartozónk meghal, sok esetben kapunk égi jeleket az elvesztésével kapcsolatban, hogy ne érjen minket annyira váratlanul a halála. Ezek az üzenetek persze csak később tudatosulnak, mikor már megtörténik a haláleset. Ezek az üzenetek az égi kísérőidtől is jöhetnek, hiszen ezt a halálesetet te már leszületésedkor tudtad előre.
      Jól érzed, a temetésen is ott volt melletted és félreérthetetlen jeleket kaptál tőle. A halál után általában legkésőbb a 48-49 napon átmegy a lélek a szellemvilágba és ez idő alatt nem minden esetben jelennek meg az álmokban. A későbbiekben biztosan fogsz vele álmodni.
      Ha valaki elveszíti a gyermekét, nekem mindig eszembe jut, hogy a magyar nyelv milyen gyönyörű és választékos, de erre a fájdalomra nincs szavunk. Ha meghalnak a szüleink, akkor árvák leszünk, ha meghal a házastárs, akkor özvegy, de ha egy szülő elveszíti a gyernekét, arra már nincs szó…Azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Szerintem ebben az esetben az idő csak megtanít együtt élni a fájdalommal és próbál segíteni, hogy folytatni tudd az életedet, mert neked még dolgod van ebben az életben. Ehhez kívánok neked sok erőt.
      Szeretettel:
      Timni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..